A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-12-01 / 12. szám

6- Lukács 2, 8-20. - Hahaha! bolond vagy te Áron, ha magad is elhiszed, amit beszélsz! - kacagott fel vidáman az egyik pásztor és botjával beleütött a tűzbe ügy, hogy csak úgy szálltak felfelé a sziporkák.- Pedig úgy van, ahogy mondom; ha nem hiszitek, kérdezzétek meg az öreg Mózest, ő is ott volt, bizonyíthatja, minden szavam igaz!- No megállj, most szavadon fogunk. Holnap úgyis arrafelé megyünk a nyájjal, ahol az öreg van. Majd a közelben táborozunk le az éjszakára és meghívjuk az öreget a tűzhöz. Remélem te is ott leszel, nem szöksz meg szégyenedben!- De még mennyire, hogy ott leszek! Azt hiszem nektek több okotok lesz a szégyenkezésre, mint nekem - vetette oda félvállról a negyven év körüli juhász, akit társai Áronnak neveztek. S hogy végét vesse atovábbigúnyolódásnak, vette botját s elindult, hogy körüljárja a nyájat. Egy kicsit bosszankodott is magára, hogy miért beszélt társainak az angyalokról. Hiszen jól ismerte őket, úgyis tudhatta volna, hogy kinevetik. De most, hogy hosszú idő után megint ideérkeztek Betlehem környékére, felelevenedtek benne a harminc év előtti csodás dolgok. Azért beszélt ezekről nekik. No, majd holnap az öreg juhász helyreállítja becsületét társai előtt.

Másnap este a juhászok valóban találkoztak a "juhászok öregapjával", amint egymás közt nevezték a jámbor öreget, aki fenn a hegyek között éldegélt maga-építette kalyibájában. Egyesek azt beszélték róla, hogy már százéves és elmúlt, de lehet, hogy csak a kemény élet tette oly ráncossá az arcát. Bölcsességéért és igaz életéért mindenki becsülte és messze földről eljártak hozzá, hogy ügyes-bajos dolgaikban tanácsot kérjenek tőle. Érthető tehát, hogy nagy tisztelettel és néma csendben lesték minden szavát, amikor egy fatönkön helyet foglalt a tűz mellett és kérésükre elkezdte a történetet:- Bizony már harminc éve is lehet annak, ha nem több, hogy nyáPásztorok fanyáztak kinn a szabadban *»