A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-10-01 / 10. szám
46 Cser László S.J. / ELFÁRADT A FÖLD? Nem lehetett nyugodni ezen a napon. Az egész világ háborúzott. Ez a nap a halál napja volt. Onnan tudom, hogy egy kínaival beszéltem kint a földeken.- Nem lesz termés, - mondta. A levegőt megzavarta az ágyúzás. Elkergette az eső-felhőt és idehozta a meleget. A sáskák megriadtak és mind a mi földeinkre szálltak. Családi szellemeink is nyugtalanok. Mindnyájan meg fogunk halni, - tette hozzá. Többet rám se nézett. A földet kapálta. De munkájának nem volt értelme, mert a forróság kisütötte a vetést. A föld porzott. Az élet aznapi vacogós hangulata engem is elfogott. Nehéz volt emberre nézni. Vajon az az ember, aki mély meghajlással köszönt messziről, ha odaérek, nem vágja-e rejtett kését a bordáim közé? Igazságtalanság volt a nézésemben. Hazaballagtam. Halálszagú maradt minden. Olyan, mint egy kínai temető félighan- tolt sírjai, hol a kóbor kutyák hullákról egy kart vagy fejet szaggatnak le. Újságot sem volt jó olvasni. Arról írtak, hogyan öli meg egyik nép a másikat. A föld fölött minden véres volt. Jó lett volna a föld alá bújni. Csak fantázia-játék volt. Felhasítottam a föld bőrét és alatta haladtam tovább. Eltemetett városok romjai között jártam. Kis faluba értem. Kapuk és házak, teletömve földdel. Csontvázak a szobák fosz- ló bútorai között. Lejjebb fúrtam magamat. Eltemetett hegyeket láttam. Rajtuk szénné feketedett erdőket. Ott voltam a sáros és nyirkos talajban, ahol a vizek szöknek. Elhullt ős-állatok csontjai között bújtam át. Lejjebb már égetett a föld, meleg források sütögettek. Néha egy tenger alatt mentem át, közben alaktalan szörnyek osontak el melet- tem a sötétben.- Tovább! - kiáltottam és már olvadt lávák közt verejtékeztem. Valahonnan lentről hang hallatszott:
