A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-10-01 / 10. szám

45

és bámulta maga is azt, aminek lenyűgöző nagyságát és szépségét részleteiben eddig nem tudta meglátni.

Michelangelo freskójának színei az elmúlt 400 évben sokat szenvedtek. Egyes részein a színek erősen megfakultak. A boltozaton repedések is támadtak, a víz is beszivárgott, el is tüntette az egyik nudó alakját. Deegybiztos, senki keze, főként pedig kontárokecsetje nem nyúlt a freskóhoz.

Négy évszázad ótaki tudja hányán csodálták meg ezt a képet. Hány fiatal óriásnak fájdult bele anyaka, hogy órákon keresztül nézte, mint választja szét az Isten a világosságot és a sötétséget; mint alkotja meg a napot és a csillagokat; szabja meg a vizek határát; teremti meg az első embert, és hozza létre annak oldalából minden élők anyját, az első asszonyt, Évát. Osszüleink bűnbeesése után a paradicsomból valókiűzetésüket látjuk, a vízözön elbeszélését a vízözön- ből megszabadult Noé életének két jelenete veszi közre. A boltozat négy sarkában az Ószövetség négy hősének az életéből látunk egy-egy epizódot; Mózes a pusztában rézkígyót állít, hogy aki bűnbánattal tekint arra, meggyógyuljon a büntetésként kapott kígyómarásból; az ifjú Dávid legyőzi Góliátot, Judit fejét veszi az ittas Holofemesznek és Ahasvérus perzsa király elrendeli Eszter királyné és a zsidóság ellenségének, Amánnak kivégzését.

Michelangelo 1512. október 31-énjött le az állványzatról. Alig volt túl az emberélet útjának felén, de már szinte aggastyán benyomását keltette. A megerőltetett munka rablógazdálkodás volt, eredményeként nemcsak dereka roppant meg és látása romlott el, hanem magánya, emberiszonya is nagyobb lett. És fáradt volt, rettenetesen fáradt. Semmi nyomát sem találjuk levelezésében annak, hogy meg lett volna elégedve művével. Egyik szonettjében csak az alkotással együtt járó szenvedést örökítette meg, a munka és az eredmény örömét nem tartotta számon. Bizonyára azért, mert soha semmivel sem volt megelégedve, legkevésbé önmagával és alkotásaival. Róma népe napokon keresztül zarándokolt a Sixtus-kápolna boltozata alá. Világ csodájára jártak, nemcsak prelátusok és főurak, katonák és patríciusok, kézművesek és kereskedők, hanem művészek is. Raffael, az aranyifjúság koronázatlan királya is megnézte a szerinte már öreg szobrász freskóját. Megnézte és azon tűnődött, hogyan fogja majd a többi falat amaga mindenestül különböző világnézete szerint alakjaival benépesíteni. Itt kezdődött kettőjük vetélkedése. De a legnagyobb falmezőre az oltár fölött mégiscsak az öreg szobrász roppant víziója, az Utolsó ítélet került.