A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-10-01 / 10. szám

2

J^z érett katolikus megismerte és megérti Krisztus lelkületét. Élete egész hódolatával és tiszteletével eléje borul s kész követni tévedhetetlen mesterét az élet bonyolult útjain jóban-rosszban, egészségben, betegségben, szegénységben-gazdagságban hűségesen a halálig. Tudja azt, hogy Krisztus földi életének folytatása az Egyház, melynek élő tagja. Élő, cselekvő tagja tehát ennek a közösségnek. Belekapcsolódik ott ahol él ebbe a közösségbe, legyen az kis egyházközség vidéken, vagy nagyméretű egyházközség a városban. Hitét nemcsak önmagának gyakorolja. Nem csinál "titkot" hovatartozásából. Úgy él, ügy beszél, úgy mond véleményt a családban, barátai és munkatársai között, hogy azok azonnal ráismernek, hogy hová tartozik. Esetleges gyengeségei és bukásai megalázzák, de nem védi magát; elismeri fogyatékosságát és még nagyobb hűséggel és készséggel igyekszik keresztény életet élni. Nem riad vissza attól sem, hogy meggyőzzön másokat annak az útnak a helyességéről, melyen jár. Vállalja a védekezést minden támadás ellen, jöjjön az kívülről: akár tudatlanság, akár rosszindulat legyen az, - vagy jöjjön az belülről: a megalkuvás kísértésőből, alacsonyabb énje, ösztönei, érzéki zaklatásától.

^Jem ütközik meg azokon a "botrányokon", amelyekkel szüntelenül találkozik hitetlen, erkölcstelen emberek környezetében, - még azokon sem, amiket Egyházában tapasztal névleges vagy gyenge katolikusok között. Még az sem rendíti meg hitét, ha félrelépett egyházi emberekről hall. Imádkozik a gyengékért, elbukottakért és magára tekint; minden erejét és imáját arra fordítja, hogy segítse azokat és erősítse önmagát, hogy vele ugyanaz ne történjen.

z érett keresztény nagylelkű. Ahogy földi életét "kölcsönkapta" Istentől, hogy neki azt visszaadja, úgy életének éveit, hónapjait, napjait és óráit nem tartja meg magának, hanem Istennek ajánlja és áldozza akkor, ott és oly módon, ahogy érett kereszténysége sugalmazza neki.

^udatában van annak, hogy kereszténysége nem magánügy, hanem közügy. Míg lelke csendjébe vonul imádkozni, ki is lép az élet forgatagába és képességeivel segíti felebarátait. Ez az embertípus az, mely nem hangoskodik és nem vágyik címekre, de ott van mindig, ha segíteni, dolgozni kell. Az egyházközségek életében köny- nyű észrevenni, hogy ki ez az ember. Vannak, akik eljárnak a templomba, szentségekhez is járulnak; saját személyes lelki igényüknek eleget tesznek. Részükre Isten, Krisztus, Egyház az az ada