A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-10-01 / 10. szám
3 kozó, akinek elfogadják lelki segítségét és hazamennek vele, magukba rejtik. Van egy másik csoport, akik sokat hallatnak magukról, szükség nélkül elrabolják papjaik idejét, foglalkoztatnak magukkal, nevüket akarják hallatni, szeretnek "benn lenni" mindenben, de csak úgy, hogy ott vannak és látszani akarnak. Az érett katolikus felajánlja azt az időt, ami rendelkezésére áll arra a munkára, amelyre képességet érez. Négy évig dolgoztam New York közelében egy egyház- községnél, mely körülbelül ezernyolcszáz családot ölelt fel. Mozgalmas egyházközségi életnek voltam tanúja. Kezembe adta a plébános a Szent Név Társulatot és az Éjszakai Szentségimádók csoportját. Mindjárt az elején meglepett az, hogy a két csoport tagjai majdnem azonosak. Akik eljártak a gyűlésekre, azok jártak azéjszakai szent- ségimádásra is minden elsőpéntek éjjelén. Amikor a plébániának ki kellett terjesztenie az iskolát és gyűjtés indult meg háromszáz ezer dollárért, ez a százötven férfi két hét alatt csodálatos szervezettséggel és ügyességgel, készséggel és talpraesettséggel behozta a megajánlásokat. Egy gyűlésen felvetették a kérdést, hogy "vissza kell hozni Krisztust a karácsonyi ünnepekre" s azon a gyűlésen eldöntötték, hogy a templom előtti pázsitra Betlehemet állítanak. Olyat, mely méltó a szép templomhoz. Az egyik vállalta, hogy végigjárja a helyeket, ahol ilyen Betlehem kapható. A mintákból kiválasztottuk a megfelelőt. Volt aki értett ahhoz, hogyan kell ízlésesen elhelyezni; olyan, aki elintézte a városi engedély kérdését; olyan, aki a villanyszerelővel tárgyalt. Karácsony előtt két héttel ott állt a gyönyörű Betlehem a templom mellett. - "Szórakoztatni is kellene néha- néha a plébánia híveit" - vetette fel egy másik s már kész programmal vázolta tervét. A színdarabot maguk írták, egy közülük a zenét sz'erezte. Vagyhatvanan vállaltak szerepet. A cél nem az volt, hogy túltegyenek a newyorki színpadokon, hanem az, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a próbák órái alatt és jó hangulatot teremtsenek az egyházközségben, ami sikerült is. - "A gyerekek az iskolában a hittant az apácáktól tanulják, az állami iskolások a plébánia három papjától. A három pap a nagy oktatási szükségletet aligha tudja elvégezni, szükséges lenne néhány civil tanító is, jelentkezőket kérünk" - hirdettük a templomban. A jelentkezők sora hosszú volt. Volt, aki készen állt a tanításra, mások a gyerekek fegyelmezésében segítettek, ismét mások a nagy üzem adminisztrációjában és irodai irányításában. Férfiak, nők vegyesen. Ez volt a legkedvesebb elfoglaltságuk; megértették, hogy kitüntetés Krisztus tanítását az ő ajkukkal közvetíteni a gyerekeknek. Készültek, tanácsot kértek és bevallották, hogy többet tanultak vallásukról az első tanítási évben, mint egész életükben előtte. Ez az igény vezette ugyanezt a csoportot ar
