A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-09-01 / 9. szám

29

könyvek, kottás füzetek, üvegketrecbe zárt kimonós japán baba, óriásfülű nagy játékmacska, mellette nagytalpú likőrös pohárral. A falon vallásos tárgyú olcsó levelezőlapok. Szentképeknek is beillő képek; a sarokban egy kerek papírkosár, mögötte egy üveg whisky. A szoba felét egy óriás zongora tölti be. A padlón piros alapszínű, nagy szőnyeg, s hogy teljes legyen a kép egy füstölgő mocskos kályha. Olajjal etetik.

Egy 28 éves fiatalember vár bennünket. Csípőig érő, rövid, bun- dás télikabát van rajta. Idegesen sürög-forog a pár vendég között: egy-két asszony, két-három férfiember. Az olvasót pergetjük, hol térdepelve, hol meg ülve, japán módra vánkoson. Máriát dicsérni, szent Fiát magasztalni jöttünk össze. A szem csak úgy ég a füstölgő kályha jóvoltából. De azért vitézül kitart mindenki. Utána közkívánatra Kyriét, Glóriát éneklünk, zongora kísérettel. Este félkilenc van.

Az emeletről mozgás zaja hallatszik; ez az öcsém, világosít fel fiatal házigazdánk. "Háta szülei?" - "Apám itt a szomszéd szobában dolgozik napközben; ő festi a cégtáblákat, ő rajzolta a Vénuszt, a Mona Lisát; az ő alkotása a krizantémos, porruhás lányka is. "No, nem mondom, különös ízlése lehet. "Kommunista", jegyzi meg a fiú. Este az anyjához megy, akinek bent a kis városkában - alig húsz perc innen- van egy csepp eszpresszója. Ezt itt Japánban teaháznak hívják általában; teát, kávét, süteményt és más egyéb ízletes dolgokat lehet kapni benne. Hiroshimában százával van ilyen "teaház". Jó részük nemcsak édességekkel, kávéval hívogatja a vendégeket, hanem adíszítés, világítás, zene és a női báj minden furfangjával teszi magát kívánatossá a vendégeknek. Csoda hát, ha nem egyszer rossz hírük van az ilyen kis eszpresszóknak. A kabei miniatűr eszpresszó azonban más. Itt az asszony fegyelmet tart az üzletben; éjszaka csak ő van itt az urával, meg a női alkalmazottakkal. A férfinép kivétel nélkül a folyóparti házban tér nyugovóra.

A fiú húga is bent lakik a városban. Két gyereke van. Katolikus, de templomba nem igen jár. Férje pogány.

A fiú maga szimpatikus, minden nyugtalanító vonása ellenére. Haja bozontos; nyugtalan, félénk szemek szúrós tekintettel; sebesen hadaróbeszéd, de arany szív. A hiroshimai zeneiskola növendéke volt. Tavaly hagyta abba egészségi okok miatt. Még csak egy éve volt hátra. Szerelmes a zenébe: zongorába, orgonába. Vasárnaponként a közeli templom új orgonáján játszik a misék alatt. Mély hite van, mint egy gyereknek.

Az első pillanatban érzi azonban akárki, hogy ez a legény sehogyse