A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-09-01 / 9. szám
21 Oltáriszentségre nézünk, vagy a feszületen nyugtatjuk szemünket, vagy annak a szentnek szobrát, képét, ereklyéjét szemléljük, akinek közbenjárását kérjük Istennél. Vagy pediglehunyt szemmel imádkozunk, hogy legalábbis a zavaró benyomásokat kizárjuk, s így az el- szórakozás lehetőségét csökkentsük. A fülünkön keresztül érkező benyomásokat már nem tudjuk így megválogatni, mint a szemünkön keresztül érkezőket. De megválogathatjuk imánk helyét, s felkereshetjük a templom csendjét, szobánk magányát, vagy az éjszaka nyugalmát, mint Jézus is ajánlotta és tette. "Amikor imádkozol, menj be a szobádba, zárd be az ajtót és imádkozzál a rejtekben lévő Atyádhoz" (Mt. 6,6.) - tanácsolja az Ur Jézus. Az első kenyér szaporítás után "fölment egy hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Késő estigmaradt ott egymagában". (Mt. 14, 23.) Az apostolok kiválasztása előtt pedig "fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Az egész éjszakát Isten imádásábantöltötte". (Luk. 6,12.) Miután pedig egy nap késő estig a hozzá vitt betegek meggyógyítása kötötte le idejét, "hajnal felé, amikor még sötét volt, fölkelt és kiment egy magányos helyre, hogy ott imádkozzék". (Mk. 1, 35.) Szemünk és fülünk felett gyakorolt önuralmunkonkívülegésztesttartásunk is hatással van imánk összeszedettségére, vagy ellenkezőleg; az elszórakozást mozdítja elő. Ezért segít a térdenállva, összetett kezekkel végzett ima, hiszen nemcsak Isten iránt tanúsított tiszteletünket fejezi ki, hanem elejét veszi a tapintáson keresztül érkező elszórakoztató benyomásoknak is. Még amikor fáradság, vagy betegség miatt erre nem vagyunk is képesek, akkor is nagyon ügyelnünk kell, hogy külső testtartásunk összhangban legyen lelki állapotunkkal, jóllehet talán senki sem lát minket Istenen kívül. Ne áltassuk magunkat azzal, hogy Isten szellem, tehát elég, ha szellemben imádjukŐt. Nekünk testünk is van, s míg a földön testben élünk, az nagyon is befolyásolja lelki állapotunkat, összeszedettségünket, s ezért jóllehet az ima lényege a lélekben játszódik le, testünknek is ki kell vennie belőle a részét. Gépiessé vált ima. Az elszórakozást elősegíti a kívülről ismert imák gépiessé válása is. Természetes dolog, hogy a jól ismert imákat már a legkisebb figyelem nélkül is el tudjuk mondani, s így pl. elimádkozhat- juk a rózsafüzért anélkül, hogy egyetlen imádságos gondolatunk is lenne közben. Ez annyira elkedvetleníthet minket, hogy esetleg teljesen felhagyunk a rózsafüzér imádkozásával, mondván, hogy az T