A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-08-01 / 8. szám
22 Az Egyház buzdításának követésénél egyáltalán nem kell letagadnunk a tényeket, sőtnagyonis helyes, ha azokat állandóan szem előtt tartjuk. A Szentírás minden részletének megértése valóban szinte felülmúlhatatlan nehézségekbe ütközik még a szentírás-tudósok számára is, és hitünk is veszélybe kerülhet, ha csalatkozhatatlan szent - írás-magyarázónaknevezzük ki magunkat. Amint azonban az életben nem riadunk vissza egyéb nehéz, sőt veszélyes feladatoktól, ugyanúgy a lelkiéletben sem szabad amiatt meghátrálnunk. Az autóvezetés is életveszélyt jelenthet nemcsak saját magunk, hanem mások számára is, mégsem mondunk le róla, mert belátjuk, hogy ugyanakkor sok haszonnal is jár, sőt kimondottan szükséges lehet számunkra. Egyszerűen arra törekszünk, hogy az autó kezelésének alapvető ismereteit elsajátítsuk, és hogy a bölcs közlekedési szabályok megtartásával az életveszélyt a minimálisra csökkentsük. Hasonlóképpen van a Szentírás olvasásnak is néhány egyszerű szabálya, amelyeket mindenki könnyen megtanulhat és követhet, s akkor veszély helyett nagy lelki haszonnal fog járni számára a Szent Könyvek rendszeres olvasása és a bennük talált tanítás felett való elmélkedés. Helyes szándék. ASzentírás olvasásának és megértésének első szabálya, hogy azzal a szándékkal vegyük kezünkbe a Szent Könyveket, amily szándékkal Isten azokat nekünk adta. Isten pedig azért nyilatkoztatta ki magát a Szent Iratokban megörökített eseményekben, hogyOt jobban megismer jük és ezáltal teljes szívünkből, teljes lelkűnkből s z e r e s sük és minden erőnkből hűségesen szolgáljuk egész életünkben, s ezáltal elnyerjük a Vele való boldog egyesülés jutalmát az örökkévalóságban. Ehhez kérjük tehát segítő kegyelmét, mielőtt kinyitjuk a Szentírást, és ezt keressük, ezt kutassuk lapjain, ebbe igyekezzünk behatolni imádságos elmélkedésünk által. A Vele folytatott imabeszélgetésünkben kérjük erősítő kegyelmét, hogy amit az 0 akarataként felismertünk, azt bátran, sőt ha kell hősiesen meg is valósítsuk mindennapos életünkben. Helytelen lenne tehát szándékunk, ha azért forgatnánk a Szentírás lapjait, hogy belőlük a világegyetem természeti titkait, vagy a világ- történelem eseményeit megismerjük, vagy hogy megsejtsük, mi vár ránk a jövőben. Nevetséges baklövésnek teszi csak ki magát az, aki a Szentírást geológiai, vagy történelmi szakkönyvként kezeli, vagy jövendőmondásra akarja felhasználni. Igaz, hogy a Szentírás tártál-