A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-07-01 / 7. szám
16 P. Orbán Miklós S.J., Róma R II. VATIKAN ZSMRT Az Egyház egységtörekvéséről szóló zsinati rend-elet. A második vatikáni zsinat harmadik ülésszakának nyilvános záróülésén szavazták meg a püspökök az Egyház egységtörekvéséről szóló rendeletet. VI. Pál pápa jóváhagyta és ki is hirdette. Mindazok, akik már évtizedek óta fáradoznak a kereszténység egységének a helyreállításán, ebben a zsinati rendeletben igen fontos okmány birtokába jutottak. A rendelet ugyanis összegezi mindazokat az elveket, amelyek szerint katolikusoknak ortodox és protestáns testvéreinkkel való dialógusát folytatni kell. Az uniós zsinati rendelet bevezető részében először is megállapítja, hogy a történelem szomorú botránya még tart, Krisztus Egyháza, melyet alapítója egynek és egységesnek akart, számos különálló közösségre szakadt, mindegyik hívei Krisztus tanítványainak vallják magukat, de hitbeli felfogásuk különböző és különböző utakon is járnak. Az Egyháznak ez a megosztottsága Krisztus szándéka ellen van és nem kis mértékben nehezíti meg az evangélium hirdetését. A századok ura azonban a legújabb időkben ennek a megoszlott kereszténységnek a tagjait arra indította, hogy az Egyház egysége után vágyakozni kezdjenek és ezt keressék. Ez a mozgalom tőlünk távol álló testvéreink körében egyre erősödik. Az ökumenikus törekvésekbe mindazok bekapcsolódnak, akik a Szentháromság egy Istenben hisznek, akik az Úr Jézusban megváltójukat látják. Ez a mozgalom nemcsak egyeseket von magához, hanem egyházi közösségek is munkálni akarják az egyház egységét. De szinte mindegyik a maga közösségét tekinti az Isten igazi egyházának. Az egyetemes zsinat, miután az Egyházról szóló tanítását kiadta, az egység óhajától vezetve, jelen rendeletében összefoglalja azokat az elveket, amelyek szerint katolikusoknak a kereszténység egységén fáradozniuk kell.