A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-06-01 / 6. szám

24 országát hirdeti, a beteget meggyógyítja, a bűnösöket téríti, agyer- mekeket megáldja, mindenkivel jót tesz. Legyen mindenki meggyő- ződve arról, hogy a szerzetes bár kétségtelenül nagyrabecsülendő értékekről mond le, ennek ellenére személyisége hátrányt nem szen­ved, sőt egyre nagyobb tökéletességre jut el. Az evangéliumi tanácsokat ki-ki, mint személyes hivatása szavát követve, vállalja. A szegénység, tisztaság és engedelmesség foga­dalma a szív megtisztulását és a lelki szabadság elérését sokban se­gíti, a szeretet tüzét is magasra lobbantja, és főként a tiszta és sze­gény élettel a lelket Krisztushoz és Máriához közel viszi. Ne is gon­dolja senki, hogy fogadalmai következtében az emberektől eltávolod­na, vagy a társadalom haszontalan tagjává lenne. Igaz, a szerzete­sek nem segítik mindig közvetlen környezetüket, de Krisztus miszti­kus testében minden kortársukhoz sokkal közelebb kerülnek, azokat lelkileg támogatják, így építik ők is Isten földi országát. Ezért a zsinat megerősíti és dicséri azokat a férfiakat és nőket, szerzetes­testvéreket és kedves nővéreket, akika kolostorokban, zárdákban, az iskolákban és a kórházakban, vagy a missziókban állhatatos és aláza­toshűséggel, fogadalmaik által Istennek szentelt életükkel az Egyház­nak, Krisztus jegyesének, az ékességét alkotják és sokféle munká­jukkal a társadalomnak nagy szolgálatot tesznek. Minden szerzetes nagy gonddal arra törekedjék, hogy Istentől kapott hivatásában állha­tatosan kitartson, benne kitűnjék, éspedig az Egyház szentségének a növekedésére, a Szentháromságos egy Isten nagyobb dicsőségére, mert Krisztusban és Krisztus által az Isten az életszentségnek for­rása és eredete. A földön vándorló Egyház eszkatológiái természe­te és az égi egyházzal való egysége. A zsinat dogmatikai konstituciójában, miután az Egyházmisztériu­mát, szervezetét és földi tevékenységének a célját, minden lélek megszentelését, bemutatta, egy külön fejezetet szentel annak, hogy mi lesz a földön vándor ló Egyháznak a sorsa az idők végezetén, ami­kor ég és föld megújul és az egész emberiséggel a világ is, Jézus Krisztusban, mindenestül új és örök életre indul. A zsinat dogmatikai konstituciójának hetedik fejezetét így nyitja meg: "Az Egyház, amelybe Krisztus hív bennünket és amelyben Isten kegyelmével szentek lehetünk, ez az Egyház csak a mennyország di­csőségében éri el majd teljességét. A földi Egyházban is Krisztus tagjaiként Isten gyermekei vagyunk, de még nem részesülünk Krisz­

Next

/
Thumbnails
Contents