A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-06-01 / 6. szám
22 retet tökéletességére van hivatása. Kinek-kinek a saját képességei és a neki jutott kegyelem mértéke szerint kell a szereteten keresztül az életszentségre törekednie. A püspököknek kell legjobban megközelíteni Krisztusnak, a legfőbb papnak és Pásztornak a szentségét éspedig az imádsággal, az áldozat bemutatásával, a prédikálással, a főpásztori munkával és a szeretettel. Még attól se féljenek, hogy életüket kell adniuk nyájukért. A papok is szent hivataluk gyakorlásával növekedjenek az Isten és a felebarát szeretetében. Egymás között csak őrizzék a szeretet kötelékét. Kövessék azoknak a papoknak a példáját, akik a századok folyamán az életszentség fényében tündököltek. Különösen az egyházmegyeipapok tartsák szemük előtt, hogy sokban segíti megszentelő- désüket, ha püspökükhöz ragaszkodnak és őt nagylelkűen segítik. Hasonlóképpen életszentségre kell törekedniük azoknak is, akik a papirend als óbb fokain vannak, a diakónusok és általában a kispapok- nak. Ezek teljes odaadással készüljenek későbbi papi életükre, sokat imádkozzanak, a szeretetük legyen lángoló, csak avval foglalkozzanak, ami az igazság, az igazságosság és a jóság értékrendjéhez tartozik. Mindent Isten dicsőségére tegyenek. Itt nem beszél külön a zsinat az önmegtagadásról és az áldozatvállalásról, mert az egyes státusok életszentségének a le írása előtt hangsúlyozza, hogy mindenki számára a szentség lényege ugyanaz: a szegény, az alázatos és a keresztjét hordó Krisztusnak a követése. A házasok és szülők életszentségének útja ez: egész életükben hűséges szeretettel segítsék egymást a kegyelmi életben. Istentől készségesen elfogadott gyermekeiket a keresztény tanításban az evangélium hirdette erényekre neveljék. Ha másként is, de az özvegyeknek és azoknak is, akik nem élnek házasságban, a tevékeny szentségre kell törekedniük. Akiknek az életét a kemény munka tölti be, ezeknek munkájukon keresztül is meg kell szentelődniök. Legyenek társaik segítségére, igyekezzenek a társadalmat jobb viszonyok közé juttatni, és tartsák szemük előtt, hogy életszentségüknek apostoli jellege is kell hogy legyen. A betegek, a szegények, az elnyomottak, az üldözöttek ne feledkezzenek meg arról, hogy szenvedésükkel szorosan Krisztushoz kapcsolódnak és róluk hirdeti az evangélium, hogy boldogok. Az ötödik fejezet végén a zsinat még egyszer hangsúlyozza, hogy az életszentség mértéke az Isten- és emberszeretet. A szeretettel teszi a legnagyobb tanúságot az Egyház Krisztus mellett, főként azok
