A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-06-01 / 6. szám

21 P. Orbán Miklós S.J., Róma fl II. VATIKÁN ZSII1RT Az Egyházban mindenkinek hivatása van az élet­szentségre. A második vatikáni zsinat az Egyházról kiadott dogmatikai konsti- tuciójában, amint láttuk először az Egyháznak, mint Krisztus titok­zatos testének a misztériumát mutatja be és összefoglalja, hogy mint fejlődik az Isten országa az Egyházban a történelem századai folyamán. A konstitució második fejezetében ennek az országnak a lakosságával, az Isten népével ismerkedünk meg, majd a harmadik fejezet az Egyház hierarchikus szervezetét írja le, hogy aztán a ne­gyedik fejezetben a papirend utána világi hívek rangját, hivatását, jogait és kötelességeit foglalja össze, természetesen mindig abból a szempontból, hogy az Egyház Krisztus titokzatos teste és így minden tagja a főnek, Krisztusnak főpapi és prófétai jellegét is legalább részben birtokolja. Dogmatikai tanításának második részében a zsinat az Egyház céljáról ad tanítást. Az Egyház célja, hogy az emberiséget Isten­hez vezesse. Teszi ezt azáltal, hogy az evangélium törvényét hirde­ti, a lelkeket megszenteli és kormányozza, vagyis állandóan bizto­sítja azokat a körülményeket, amelyek az egyéni megszentelődéshez szükségesek. Mert az Egyházban mindenkinek, elöljárónak és alatt­valónak, papirendben lévőnek és világi hívőnek, életszentségrekell törekednie. Erről az é 1 et s z ént s égr e vonatkozó általános hiva­tásról szól a konstitució ötödik fejezete. Hitvallásunk szerint az Egyház szent. Szent, mert alapítója, Jé­zus Krisztus, saját magát adva érte, jegyesét megszentelte, az Is­tendicsőségére aSzentlélek ajándékaival elhalmozta. Az isteni Mes­ter maga is hirdette; "Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok is tökéletes". Mindenkinek elküldte a Szentlelket. A Lélek ösztönöz bennünket arra, hogy az Istent teljes szívünkből, teljes lelkűnkből és teljes erőnkből szeressük, és egymást is úgy szeressük, ahogyan Krisztus szeretett minket. Tehát az Egyház minden tagjának a sze-

Next

/
Thumbnails
Contents