A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-05-01 / 5. szám

29

(Egy szülésznő naplójából.)

A LEGNAGYOBB DIADAL- Erzsi, egy angyalkát kaptam! Jegyezz elő már most a megfelelő időre! - kiáltotta a tanító felesége a falu közkedvelt bábaasszonya felé, amikor az az iskolaépület elé ért.

Július elseje van. A varróasztalon azonban már ott fekszenek azok a kedves apróságok, amelyekre a kisbabának szüksége lesz.-Alig tudom kivárni, oly sokára lesz még. De már ma reggel hozzákezdtem, hogy mindent előkészítsek...- Es egyáltalán nem fél? Hiszen kétszer már olyan nehezen ment? - kérdezi a bába.- Dehogy is törődöm azzal! Semmit sem felejt el az ember gyorsabban, mint a szülési fájdalmakat. Azok hamar elmúlnak. A kisbaba azonban megmarad. S egy ilyen kis apróság nemde a legszebb dolog a világon?

Ezek eszembe juttatták Üdvözítőnk szavait: "Az asszony, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája, de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra" (Ján. 16, 21.) Milyen jól ismerte Jézus az anyákat! Gyakran eszembe ötlik ez.- Az orvos azt mondta, hogy a hetedik hónap végén levezetheti a szülést. Akkor már életképes a gyermek. Azonban azt hiszem, szívesebben lemondok erről. Attól félek, hogy megárthat neki, ha erő- szakosankitépikmeleg ágyacskájából. Inkább vállalok néhány fájdalmas órát, mintsem hogy veszélybe döntsem a gyermeket - s talán egész életében szenvedjen miatta.

Talál még az ember pompás édesanyákat, minden társadalmi állásban. Atanítóéknakmár van két fiúgyermekük. Az egyik nyolcéves, a másik négy. Az asszony számára mindig, nagyon nehezen megy a szülés, szinte csillapíthatatlan vérzéssel. Ez nemcsak néhány órás