A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-05-01 / 5. szám
10 sanyarú sorsát. Apáinak hite a pogány istenek csarnokainak árnyékában is ott égett szívében. S bár a fáraó fogadott lányának fogadott gyermeke volt, megtagadta irgalmasszívú nevelőanyját, mert inkább óhajtott együtt szenvedni Isten agyonsanyargatott népével, hogysem evilágibűnök gyönyörűségében élni. Mert többre becsülte a Krisztus gyalázatát - hiszena zsidónép szenvedése a Krisztus szenvedésének volt az előképe - Egyiptom ékes kincseinél. (Zsid. 11, 24-26.) A fényes egyiptomi öltözet alatt igazi izraelita szív dobogott. Minden megvolt Mózesben ahhoz, hogy az elnyomott nép vezére lehessen. Mert ezt a szerepet szánta neki az Isten. Egyszer, amikor honfitársai között tartózkodott, szemtanúja volt mint verte az egyiptomi munkafelügyelő az egyik zsidó rabszolgát. Ez annyira fölizgatta őt, hogy azon nyomban agyoncsapta az egyiptomit. Attól félvén azonban, hogy kitudódik a dolog, titokban elásta a holttestet a homokban. A következő nap is ellátogatott az izraelita kényszermunkásokhoz. Most meg két zsidót látott egymással veszekedni. Mózes igyekezett megbékíteni őket egymással. Csendesítette őket: atyámfiai, testvérek, mit bántjátok egymást? Mire az, aki a civakodást elkezdte, gorombán ráförmedt: Ki tett meg téged ítélőbírává közöttünk? Talán bizony engem is meg akarsz ölni, mint tegnap az egyiptomit? Mózes ebből megértette, hogy a tegnapi eset kitudódott a táborban. Egy percig sem kételkedett benne, hogy ennek még igen kellemetlen folytatása lehet. Azért nem gondolkozott sokáig. Otthagyta a verekedőket és elmenekült a sivatagba. S mire a fáraó kerestette, már rég biztonságban volt. A Szentírás szerint Mádián földjén talált menedéket, egy Jetró nevű nomád törzsfőnöknél. Ez neki adta leányát, Sze- forát, feleségül és szolgálatába fogadta a jövevényt. Mózes sokáig élt itt a pusztában, apósánál, annak juhait őrizgetve és legeltetve. Semmi sem vallott arra, hogy Mózesnek még valami más tennivalója volna e földön, mint a birkák legeltetése. Igaz, szíve-lelke együtt érzett az elnyomott néppel, de ugyan mit tehetett egymaga Egyiptom rettegett uraival szemben? Teltek-múltak az évek. Mózesből komoly férfi lett. A fáraó udvarának emlékei, a kiállott izgalmak, majd a magány és csend megérlelték lelkét és akaratát. Egyiptomban közben meghalt a fáraó, aki őt annak idejénhalálrakereste. A nép szenvedése azonban nem hogy kisebb lett volna, hanem még egyre keservesebb lett, úgyhogy jaj — szava Isten trónjáig fölhatott.
