A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-05-01 / 5. szám

II

<1. É89 wsímm aasa v&otsmk

Mózes éppen a nyájat terelgette a napsütötte pusztaságban, és már a Hóreb nevezetű hegy közelében járt, amikor különös dologtörtént. Egy égő csipkebokorra lett figyelmes, amely bár égett, de le nem égett. Közelebb ment, hogy lássa a jelenséget. És ekkor hangot hallott a tízből; Mózes! Mózes!

Mózes meghökkent. Hát még mikor a hang figyelmeztette: - Ne közeledj hozzám, hanem inkább vesd le sarudat, mert szent a hely, ahol állsz.

Majd tovább folytatta a titokzatos Valaki; - Én vagyok atyád Istene, Ábrahám Istene, Izsák istene és Jákob Istene!

Mikor Mózessel ezek történtek, Ábrahám már egy jó félévezrede halott volt. A Titokzatos Isten újra jelentkezett. Az idő és a hely úgy látszik nem jelentett különösebb akadályt számára; ebben egészen más volt, mint pl. Egyiptom bálványistenei. Ezek helyhez voltak kötve. Abrahám Istene azonban nem. Kánaánban éppoly szabadon mozgott, mint itt ebben az elhagyott sivatagban. Ábrahám Istene ma is ugyanaz volt, mint akkor, évszázadokkal azelőtt. Nem változott.

Mózes eltakarta arcát, mert nem mert Istenre nézni, mondja az írás. A kegyelem és a kiválasztás órája volt ez. Olyanféle misztikus istenélmény, aminőben Ábrahámnak volt része valamikor az őskorban.

Ebben a találkozásban kapta Mózes történelmi megbízatását. Isten őt szemelte ki az egyiptomi rabszolgák szabadítójául.

Mózes engedelmeskedett. Csak még jelet kért Istentől: - íme, én elmegyekhonfitársaimhoz és azt mondom nekik: Atyáitok Istene küldött engem hozzátok. De mit mondjak nekik, ha megkérdezik: Mi annak az Istennek a neve?- Én vagyok, aki vagyok, - volt a rövid felelet. Mondd Izrael fiainak: - Az aki van, küldött hozzátok.

A puszták magányos embere szótlan komolysággal tért vissza családjához. Övéi azonnal észrevették rajta a feltűnő átalakulást. Mózes ettől kezdve más ember lett.

"A szent olyan lélek, aki inkább nyugszik meg Istenben, mint az ő ajándékaiban> nem az ajándékért szereti őt, hanem őérette szereti ajándékait is". (Aranyszájú Szent János.)