A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-05-01 / 5. szám
6 rontőba, hogy két vaknak visszaadja szemevilágát, Mr. és Mrs. Babson akkor még azt hitték, hogy az ő kicsi lányuk a csöppnyi sírdomb alatt hamarosan a feledés homályába merül. A jóistennek azonban más tervei voltak. Ottawa város polgármestere, Charlotte Whitton, részvétlevelében így írt Janis szüleinek; ...- Janis története annyira telítve van finomsággal, hősiességgel és emberi nemességgel, hogy bizton remélhetjük, híre messzire fog terjedni, és így sokaknak fog szolgálni bátorságul és vigaszul. Ez a kicsi gyermek, Janis, aki oly önzetlen komolysággal és biztonsággal várta a halált, olyan ösztönző hatást fog gyakorolni, melynek eredményei messze túl fogják haladni rövid életét és a mi városunk kereteit, ahol Janis élt és meghalt. Három héten belül 150 ottawai polgár hagyta végrendeletében szemeit az "Eye Bank"-nak. Janis szülei egymásután kapták a leveleket az újságolvasóktól. Egy nyugalmazott torontói gyógyszerészt, Abe Silvert, annyira meghatotta Janis története, hogy megalapította a "Janis Babson Emlék-Alapítványt", melynek révén évente bizonyos összeget utalnak ki a fehérvérűség körüli kutatás elősegítésére. Az ottawai VakokClubja pedig díjat alapított Janis Babson emlékére. Ezt minden évben annak adják, aki a legtöbbet tesz a vakok érdekében. Egy ottawai parlamenti képviselő mondotta; - Azt hiszem, legtöbb ember úgy akar élni, hogy abban a tudatban halhasson meg: az ő élete által is egy kicsit jobbá lett a világ. Meg vagyok róla győződve, Önök mindnyájan érzik, hogy Janis Babson már elérte rövid életével ezt a célt, amiért mi még küzdünk itt a földön. A legmeghatőbb volt egy ottawai kislány levele Janis szüleihez; - Csak azt szeretném mondani Önöknek, mennyire szerettem volna Janis barátnője lenni. Megpróbálom utánozni Janist; mindent, amit teszek, felajánlom Janisnak, akiről tudom, hogy szent; elmondom neki bánataimat, nehézségeimet; megosztom vele örömeimet; mindent őérte teszek. Úgy szerettem volna ismerni őt. Egy manitobai fiatal édesanya, aki nemrégen adott életet nyomorék gyermekének, ezeket írta Mr. és Mrs. Babsonnak: - Először lázongtam és zúgolódtam Isten ellen, mert kegyetlennek és embertelennek tűnt, hogy az én kis bébim nagyobbra-hivatott lelke hiábavaló módonküzködje végig ezt a lehetetlen sorsot. De amint a hetek múltak, lassan rájövök, hogy az én kicsim - akárcsak az Önök Janisa, - azért adatott számunkra, hogy megtanítsanak bennünket valamire, amit sohasem lettünk volna képesek megtanulni, ha az ő sorsuk másképpen alakul.
