A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)

1965-05-01 / 5. szám

Cser László S.J.

I

V

AZ ELŐ TÖRVÉNY

5. A KEGYELEM

HÉT FORRÁSA

■j^a a Tízparancs törvénytáblája Krisztusban élő személlyé vált, ha benne tökéletesedett, onnan élő erővel árad felénk. Ennek a magasabbrendű keresztény életnek kegyelmi forrásai a Szentségek útján érnek el hozzánk. De nemcsak Krisztus a cselekvő, mikor Szentségeit belénk árasztja, mi magunk is. Nem lehetünk szenvedőleges elfogadói ezeknek a kegyelmi ajándékoknak!

A pap, aki évtizedeket tölt lelki szolgálatban, hívei között csodá- latos élményekre tesz szert, ha a szentségek kiszolgáltatása közben felidézi emléküket. Ám szomorú emlékei is vannak és arról sem hallgathat.

•j—aldoklóhoz hívnak. A vacsorát sem folytatom, mert a telefon sürget. Ideges hang, feltételezi, hogy a sötétben is megtalálom a szűk utcát és a rosszul világított házszámot. Magamhoz veszem az Oltáriszentséget, a Szent Olajat és sietek. Az ajtóban nem vár senki. A csengetésre végre kinyílik az ajtó. Ja, igen, itt a pap! A család vacsorázik. Az apa rászól a nagyobbik fiára: "Vezesd a papot a nagymamához! " - A fiú bátortalanul mutatja az utat az emeletre. Ott fekszik a beteg az ágyon. A többiek lent maradnak, a fiú is visszaoson vacsorájához. Nincs égő gyertya, fehér kendő az asztalon, víz a kézöblítéshez. Nem térdel a haldokló körül a család. Mint- hanemis volna közük a szentkenet szentségéhez. Az az "utolsó" kenet, a nagymamának szól, nem nekik. Hol marad a tisztelet Krisztusnak, akit a kenyér színe alatt a kis aranyszelence őriz. Itt van, az egész családhoz jött, látogatóba. A "nagymama" élete végén fontos pillanatokhoz ért el. Krisztus és papja van csak vele, a család távol marad, pedig ott térdelhetnének, imádkozhatnának és gondolhatnának a látogató Krisztusra, könyöröghetnének hozzá a betegért,