A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-04-01 / 4. szám
44 ÁLTALÁNOS IMASZÁNDÉK Kellenek-e még • a szerzetesek? Manapság meglehetősen divatossá vált az, hogy katolikus körökben is sokat beszélnek az "Egyház és egyházi intézmények korszerűsítéséről". Ebben, önmagában véve, nincs semmi hiba, hiszen XXIII. János pápa pontosan ebből a célból hívta össze az általános zsinatot. Az azonban hiba, hogy igen fontos ügyekben és kérdésekben egyoldalú, rövidlátó, elhamarkodott ítéletek hangzanak el. Ilyen rövidlátó, egyoldalú ítéletek azok is, amelyek a szerzetes-intézmények létjogosultságát vonják kétségbe. Az e/íenvefó'k hangja. Halljunk néhány ellenvetést! Egyesek szerint a szerzetesrendek nem felelnek meg többé korunk lelkiségi és vallásos igényeinek. Mások szerint meg nem alkalmazkodnak hozzá kellőképpen a korszerű lelkipásztori követelményekhez. Még ennél is nagyobb baj az, hogy saját mozgalmaik, egyesületeik és saját szerzetes családjuk előnyeit szolgálják elsősorban, nem pedig a lelkipásztorkodás terén mutatkozó, égetően fontos szükségleteket. Nos, és a lelkiességük nem mindig üti meg azt a mértéket, amelyet a hívek elvárnának tőlük... Folytathatnánk még az ellenvetéseket. De lényegükben mindannyit az előbb említettekre lehetne visszavezetni. A mi részünkről csak két megjegyzést fűzünk hozzájuk. Az ellenvetők először is elfelejtik azt, hogy a szerzetesek is ... emberek. Vagyis a szerzetesi fogadalmak nem hámlasztják lé róluk az emberi tökéletlenségeket, kisebb-nagyobb fogyatékosságokat, gyengeségeket. A jó Isten nem kíván a szerzetesektől akkora fokú hibátlanságot, olyan angyali tökéletességet, amekkorát a szer- zetesrendekellenzőikövetelnekmeg tőlük. De ezek az emberi fogyatékosságok nem szüntetik meg azt a tényt, hogy a szerzetesek egész életüket kizárólag Isten és felebarátaik szolgálatára szentelik és önként áldozatul hozzák mindazt, ami az ember földi életében igazán énbevágó lemondást jelenthet.
