A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-04-01 / 4. szám
45 A második tévedés: a lelkipásztorkodás sikeres voltához nem elegendő a közvetlen lelkipásztori tevékenykedés a maga látható megnyilatkozásaival ! Hanem igenis kell hozzá az Isten természetfeletti, láthatatlan ajándéka, a kegyelem is. És a szerzetesek éppen a kegyelmet akarják elsősorban biztosítani imádságos, önmegtagadó, lemondóéletükkel. Innen van az, hogy sok nagyon szegény misszióspüspök karmelita és más szemlélődő zárdákat létesít, mert az a meggyőződésük, hogy az ilyen, a világtól teljesen elzárkózó "imádkozó munkatársak" a hitterjesztés szempontjából éppannyira fontosak, mint a prédikáló misszionáriusok. A gazdaember is hiába szánt, vet, kapál, ha Isten nem ad erőt és napsugarat! Isten szántóföldje számára éppen ezt a felsőbb segítséget akarják lekönyörögni a szerzetesek. A pápa szava. Szentséges Atyánk a múlt év május 23-án hét szerzetesrend főnökeit és tanácsosait hívta meg külön audienciára. A hozzájuk intézett, igen gondosan kidolgozott buzdításában kifejezetten azt hangsúlyozta, hogy éppen a mai világban van nagy szükség a szerzetesek munkásságára is, de még inkább életpéldájukra, amely arra emlékezteti a hívőket, hogy "Krisztus Országa nem e világból való" (vö. János 18,36.), és ugyanakkor az egész emberiség felé is megcáfolhatatlan tanúságtétel Krisztus mellett. A szentatya a szerzeteseknek lelkére köti, hogy alkalmazzák hozzá tevékenységeiket a jelenkor sajátos igényeihez, de ugyanakkor szigorúan ragaszkodjanak rendjük szelleméhez és célkitűzéseihez, amelyeket az egyes szerzetek alapítói fektettek le, az Isten és a lelkek szolgálatára. Ha a pápa ünnepélyesen kijelenti azt, hogy az Egyháznak ma különösképpen szüksége van a szerzetesrendekre, biztosan téves azok ítélete, akik a szerzetesrendeket elavult, kiselejtezni való, korszerűtlenintézményeknek tartják! Még ha van is miben tökéletesedniük, alkalmazkodniuk (ezt a pápa is elismeri!), az még nem jelenti azt, hogy mindenestül meg kell szüntetni őket. A tények szava. Vannak az Egyháznak olyan elsőrangú tevékenységi területei, amelyeken a szerzetesrendek közreműködése egyszerűen nélkülözhetetlen. Ilyen az első helyen: a misszióstevékenység. Nemcsak a múltra nézve áll az, hogy a missziók, főleg az újkori missziók nagy eredményei szinte teljes egészükben a szerzetesek munkájának a gyümölcsei, hanem áll a jelenre nézve is, hogy az Egyház misszióstevé-
