A Szív, 1965 (51. évfolyam, 3-12. szám)
1965-04-01 / 4. szám
42 a maga gazdagságát. Az öröm szülébe, a pirosba öltözött papság ho- zsannás Krisztus Király körmenete az első nagy pápai szertartás, aminek élményét a nagyhétre Rómába jött zarándok elfelejtem nem tudja soha. Az örök városban nem kell a pálmát barkával helyettesíteni. Ki-ki a szertartás előtt a templom kapujában pár fillérért megveheti a maga pálmaágát. Ha valamicskével többet is hajlandó erre szánni, úgy valóságos kis iparművészeti mestermunkát vehet magának. A bazilikák pálmaágait a kamalduli nővérek egy álló esztendőn át készítik elő. Az Aventinus on emelkedő Szent Antal kamalduli zárda kedves nővérei - akik a világtól teljesen elzárva, csak az imádságnak, az önmegtagadásnak és a kétkezi munkának élnek - ezek a rendkívül szigorú fegyelmet tartó apácák (összesen 24), minden esztendőben 1600 díszes pálmaágat készítenek elő a virágvasárnapi körmenetre. A Szent Péter bazilika nagyheti hangulatát zavarja most a zsinati terem sok piros brokátja, a kupolát hordó pilaszterről sem szedték le az aranyszegélyű drapériákat. így idegennek tűnik az egész templom. Pedig a Szent Péter éppen a nagyböjtben a legszebb. De a nagyhéten így is hullámzik benne a tömeg. Ennek a bazilikának a sajátos szertartása a nagycsütörtöki oltármosás. Amikor az utolsó vacsora emlékezetében mondott ünnepélyes szentmise már véget ért, a bazilika bíboros főpapja a káptalan tagjaitól és a papságtól kísérve a pápai oltárhoz vonul. Szent Péter apostol fejedelem sírja fölött most minden díszétől megfosztottan áll az az oltár, amelyen csak Péter utódja mutatja be a szent áldozatot. A kanonokok kezükbenbot- ra tűzött nagy háncslabdákat tartanak. Bort öntenek az oltár márványlapjára és ezekkel a háncs labdákkal mossák végig az egészet, miközben ugyanazt a zsoltárt éneklik, amelyet az oltárfosztáskor szoktak énekelni. Nagycsütörtök különben a római nagyhét legkiemelkedőbb napja. Az ünnepélyes mise után minden templomban az egyik mellékoltárra viszik az Oltáriszentséget, de nem a tabernákulumba teszik, hanem a tabernákulum fölött elhelyezett drágaművű szekrénykébe. A kápolnát, az oltárt éppúgy virággal díszítik, mint Magyarországon a nagypénteki szentsírt szokás. A nép is úgy látogatja végig, külö- nösennagycsütőrtök este, a templomokat mint a magyar hívek nagypéntek délután. Nagy csütörtökön délután négy órától a családok már együtt vannak, szülők gyerekek együtt igyekeznek éspedig ünneplőben a templom felé. A templomok a késő éjszakai órákig nyitva maradnak. Mindenütttömegesen imádkoznak a hívek és zarándokok a nagypénteki liturgia számára őrzött Oltáriszentség előtt.