A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-03-01 / 3. szám

14

lé a földbe, míg Rómát nem látta és a pápával nem beszélt.

Egyszer aztán a SZÍV-újságban azt olvasta, hogy Csiszárik püspök úr nagy zarándoklatot vezet Magyarországból Rómába s visszafelé még Lurdesbe is benéznek. No, nem is tudott aludni egy darabig Mari néni. Szaladt hamar a lőcsfalvi paphoz, hogy igazítaná ki néki a helyet abban a híres zarándoklatban.

Egy szép áprilisi napon aztán Mari néni rábízta a portát Kurta Julisra, aki szögrül-végrül rokona is volt s a falu számolgatta a napokat, hogy mikor is fog hazajönni Mari néni a zarándokságból. Ekkor ragasztották rá a Pápás Mari néni nevet.

Mikor aztán hosszú hetek múltán megjött, akkor meg a falu népe csapott fel zarándoknak, mert a Pápás Mari néni háza estenként úgy nézett ki, mintha a kormánypárt ott tartaná a programbeszédet. Mindenki tudni akarta, mit látott, mit hallott. El is mondta Mari néni. Eszre sem vette, hogy minél többször elmondja annál többet tesz hozzá s mire a lőcsfalvi paphoz is elért, a falusiak is tettek hozzá. Egész legenda koszorú fonódott köréje. S a legenda körülbelül így hangzott:

Hát vótunk vagy háromszázan. Imádkoztunk, énekeltünk a vonaton. De bizony én azon törtem a fejem, Isten bocsássa meg, mi lesz ha mégsem látom meg a pápát és nem áldja meg a rózsafüzérem? Azér jóba lettem az egyik "pelátus úrral". Egy kis alacsony ember vót, oszt mindig mosolygott. Elmondtam neki az én bajomat. Azóta is csak Mari néninek hitt engem. Hát benne vót minden bizodalmám. Nem is tágítottam mellőle. Úgy mentem utána mint a kiskutya a gazdája után. Tán azt is gondolhatták, hogy az anyja vagyok. Mikor osztán kivittek bennünket a Szent Péter terére, hát még a cingulu- mát is megfogtam, hogy a nagy népáradatban el ne veszítsem. Hát még ennyi népet egy rakáson sohsem láttam. Ügy éreztem magam köztük, mintha a nádasba tévedtem volna. Oszt azok a régi katonák, akik a pápára vigyáztak, úgy néztek ki, mintha a történet könyvbül vágták vóna ki ükét, amit az oskolában tanuttunk. Kezükben az csuda nagy "kalabárd". Oszt mind olyan nagy, hogy úgy álltak két ódalt, mint a mezei úton a jegenyenyárfák. De még ilyen pogány népet, mint ez a tálján!? Hát az Ur szentegyházában úgy zajongtak, mint nálunk a hetivásáron. Oszt képzeljék, mikor a Pápa jött befelé elkezdtek dudálni, tapsolni, kiabálni, ugrálni. Azt kiabálták: "ihunna pápa! Ihunn a pápa!" Meg valami olyat értettem, hogy "Vedret a pápának! Vedret a Pápának!" Hát én bizony meg vóttam botránkozva s haragudtam azokra a jegenyefa katonákra, hogy nem csináltak rendet csak mafláskodtak ott. A fehérnép meg a zsebkendőjével in