A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-12-01 / 12. szám
33 Az új káplán, akit végre megkapott a lőcsfalvi pap a püspök úrtól, igen nagy buzgósággal fogott neki új hivatala ellátásának. Főképp az oltárszolgálat ügye izgatta.- Micsoda dolog az, - mondja egyik ebédnél - hogy annyi iskolás gyerek van, mégis a harangozónak kell ministrálni, néha mind a két misén. Volt ebben a felháborodásban némi igazság. Igaz, vasárnap nem volt hiba, akkor a falu minden lurkója ott akart állni az oltár körül. Nagy parádé volt az! A szép színes ruhákban kivonulni az egész falu szemeláttára! De hétköznap annak a pár néninek, bácsinak?! De körmenet, nagy ünnepek! Hej, volt akkor nagy tülekedés... Már kora reggel ott ácsorogtak, hogy ki legyen az első. Alig nyűt ki a sekrestye, beosontak vagy eldugták a ruhákat, vagy órákkal előre felöltöztek. .. néha biz’ még verekedés is lett belőle s karmolt arcok, tépett ingek, vérző orrok tanúskodtak a nagy buzgóságról, mellyel az Istennek akartak szolgálni. Látván ezt az új káplán úr, tettekre határozta el magát. Megalakította a ministránsok egyesületét. A beosztás ott ékeskedett az iskola hirdető-tábláján, meg a sekrestyében. Volt már ministráns hétköznap is. De vasár- és ünnepnap, csak azok szolgálhattak, akik érdemeket szereztek. A rangosak. A tizenkét legrangosabb volt a tanítvány, ahogy Jézusnak is 12 tanítványa volt. Örült ennek az öreg pap. - No most rend is van. 'Mégis csak jó egy ilyen fiatal káplán a ház körül! De öröme nagyon korai volt. Mert nemsokára a 12 tanítvány körül keletkezett a bonyodalom. Minden vasárnap 6-6 ministrált a két misén. Az első baj abból lett, hogy ki és mikor ministráljonakis misén meg a nagy misén? A második meg abból, hogy ki mikor legyen jobbos vagy balos, külső vagy belső... ? most <k maiomatika
