A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-12-01 / 12. szám
10 * 7 Adám - Eva - és a majom... Nem is olyan régen a tudomány diadalmasan hirdette, hogy az ember a majomtól származik. És sokan mennyire fellélegzettek erre a hírre! Hála Istennek (ha egyáltalán létezik), az ember nem valami rendkívüli teremtmény, hanem csak egy uborkafára felkapaszkodott majom. Adám és Éva csak egy zsidó tündérmese alakjai: sohasem létezett teremtés. A század jelszava ez volt: "fejlődés". Ujjongtak az emberek - legalábbis néhányan. Hálás szívvel dicsérték a tudományt, amely megszabadított minket az elviselhetetlen tantól, hogy Isten saját képére teremtett minket (bármit is jelentsen ez), és amely bebizonyította, hogy legalábbis származástanilag, majmok vagyunk. A tudomány kel lóképpen felismerte igazi értékünket és méltóságunkat; és csak a visszamaradottak és a babonások ragaszkodtak csak továbbra is az embert lealázó régi elgondolásokhoz. A felvilá- gosodottak számára a Biblia le volt leplezve, el volt intézve - az csak gyerekek számára való történetek gyűjteménye. És el kell ismernünk, hogy azóta erkölcsileg és politikailag is valóban majmok módjára viselkedtünk. Megelégedésünket egyáltalán nem csökkentette a tény, hogy a fejlődés-elmélet nem volt több puszta elméletnél, és nem bizonyították még be - kétségtelenül nem az emberre vonatkozólag. Az igazság az, hogy a "hiányzó láncszemet" sohasem találták meg, és amint Chesterton mondotta, az egyetlen biztos dolog, amit róla tudtunk az, hogy még mindig hiányzott. Demit számít ez? Előbb vagy utóbb majd megtalálják! S akkor rettenetes dolog történt. 1958 augusztus 1-én közép Olaszországban a körülbelül kétszáz méternyi mélységben dolgozó bányászok a Maremma domboknál egy csontvázra bukkantak és Hürzeler, a Bázelben lévő Természettudományi és Néprajzi Múzeum professzora megállapította róla, hogy ez eddig a legrégebben élt emberi lény maradványa. Életkora? Tíz-tizenegy millió év. S eddig a tudomány
