A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-11-01 / 11. szám

39

ziasszony minden ellenkezése ellenére megindultak.- Először is, - szólt Pedró, - gratulálok neked Jósé. Téged szeretlek legjobban, neked adom a legnagyobb kincsemet. Volt a táborban egy Páter, akinél szentebbet és áldozatosabbat én elképzelni se tudok. P. Juan Martineznek hívták, sokszor gyóntam nála és megtanított a lelkiéletre. Egyik csatánál, itt Toledó előtt a haldoklókat gyóntatta és egy gránát melléje csapott, azonnal meghalt. Nem mozdultam el mellőle s mikor kivették zsebéből iratait, addig könyörögtem százados urunknak, m% ki nem eszközölte, hogy naplójából néhány oldalt megtarthassak. Leírtam magamnak, az eredetit neked adom, Jósé.

Jósé kezébe vette a kis papírlapokat. Megálltak. Hátukat nekitámasztották egy ház falának és Jósé hangosan olvasta;

"Ma délután bevonultunk Toledó elővárosába. Az egyik emeletes ház borzalmas képet nyújtott. Ablakaiból hiányoztak az üvegek, mert a gránátok robbanása betörte őket. Az ablakszárnyak be voltak csukva, és minden ablakon egy-egy túsznak holtteste lógott. Három pap, két apáca, négy jól öltözött nő, köztük egy tizennégyéves leány és két férfi kivégzett teste borzasztóit meg bennünket. Az ajtó mellett kék ceruzával ezt a felírást találtuk: "Virágos ablakokkal fogadunk benneteket!"

"Ma Juarez kapitánnyal kimentem a legelső harc vonalba. Ahogy megláttak a katonák, egymás után jöttek gyónni. A golyók süvöltöttek és én egy gyenge fedezék mögött több mint negyven gyónást hallgattam. Meghatott, hogy a tisztek jártak elő jó példával. Hason csúszva jöttek oda. Az egyik súlyos sebet kapott, de nem maradt el, előbb meggyónt és csak aztán engedte bekötni magát. Megható az a hit és öntudat, mellyel ezek a hősök számolnak azzal, hogy életüket is feláldozzák Istenért és Spanyolországért!"

"Ma reggel kint miséztem a lővészárokban. A katonák mélyebbre ásták az oltár helyét és míg fölöttünk dúlt a harc, megosztva figyelmüket, misét hallgattak. Hetven szentáldozáat osztottam ki és térden, sok helyütt majdnem hasoncsúszva vittem az Oltáriszentséget a küzdőknek.

Délután az önkéntesek egy osztagát kerestem fel. Itt is sok volt a gyónó, volt azonban közöttük néhány külföldi protestáns is. Meghatott, hogyazokarra kértek, engedjem megcsókolni a feszületet, melyet nyakamban zsinórra függesztve viselek."

Mikor befejezték, Jósé Pedró vállára tette kezét.- Nem nagy áldozat ez tőled, Pedró, hogy odaadod?-Nem, Jósé. Fogadd el. Úgy szeretnék adni valamit neked!