A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-11-01 / 11. szám
32 egyszerűbeszentelési szertartás után bezárták az ablaknélküli betonszoba ajtaját. Ekkor jutott eszükbe a virág, "jaj, a virág" - kiáltott fel az egyik asszony. "Elfelejtettük. Ott van lent avendégszobában". Tanácstalanul néztek össze az asszonyok. "Pedig neki hoztuk" - mondta az egyik. "Tegyék hozzá, oda a hamvaihoz. Vagy valahol akápol- nába, az oltárra". Megíjgértük. Erre megnyugodtak. Ez Hayakawabarátom rövid története. A lelki újjászületéstől a testi halálig. Keresztségén nem égtek gyertyák, nem jöttek gratulálni a barátok. Betegségében is egyedül vívta a nagy, bús küzdelmet. Látogatói mind idegenek voltak. Úgy halt meg, ahogy élt és szenvedett: remény és félelem között, egyedül, elhagyatva... Temetésén még a virágot is elfelejtették melléje tenni az életben maradtak... Lassan egyéve már, hogy elköltözött. Azóta a hó is elolvadt már a hegytetőkről. Majd jött a nyár. Az öreg hegyek is mintha megifjod- tak volna. Ki zöldben, ki lilában, ki fehérben, ki meg pirosban köszöntötte a nyári nap perzselő sugarait. Majd jöttek a tájfunok. Langyos, nehéz víztömegek zuhogtak kíméletlen kitartással a folyton színüket cserélő hegyekre. Zúgó áradással hömpölyögtek ilyenkor a megduzzadt folyók le a völgyekbe. Aztán ősz lett. Csókos csintalan- sággal nyaldosta a szép őszi nap a tenger hullámait. A hegyek ezer színben sziporkáztak az alkonyatban. Japánban az ősz a legszebb évszak. S újra fújni kezdtek a téli szelek. Újra hullottak a haldokló falevelek. Az utolját már a hó sodorta magával. Kabe felől megint gomolyogtak, tornyosultak a felhők. S ontották, szórták a lágy, színtelen hópihéket. Valahol délen, ott ahol a tenger csillog, napfényben úsznak a szigetek. Bús, komor felhők vonulnak a hegyek felől a tenger irányában. De csak kevés éri el a tengert. Nagy részük erejét vesztve foszlik szét, itt a völgy felett. Majd minden reggel megjelennek a temető fölött is. Fehér hólepelt terítenek a mozdulatlan hamvak fölé... De délen, a hegyek lábainál, kékes az ég. Ragyogó áradása igézetében ringanak az esti fellegek. Mintha tudnák ők, hogy közel a tavasz. Az embersírok is ott vannak a tavasz oldalán. Mi azonban nem egyszer csak a téli oldalt látjuk. A tél, a halál, a sír bejárata. A kijárat azonban délen van, a tavaszi oldalon. Akinek hite van, meg szeretete, a kijárat felírását is el tudja olvasni. Nagy, kitörölhetetlen betűkkel van odaírvajFÖ LT AMADAS .
