A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-11-01 / 11. szám

23 mindent megszentel Krisztus kegyelme, ha az Isten akarata szerint élünk, ha minden dolgot Isten dicsőségére és lelkünk üdvére irányí­tunk be. De ehhez meg kell térnünk! Vagyis mindenben, minden adott­ságban fel kell ismernünk Isten adományát: a végtelen Szeretet aján­dékát. És ez a felismerés az elismerésben és hálaadásban teljesedik ki. A dolgokban, az eseményekben, jó- és balsorsban, egészségben és betegségben, stb. felismerjük a j ó Isten akaratát. Az Isten végtelen fensége előtt mintegy megsemmisül az imádó teremtmény. De még sincs itt szó lerombolásról, hanem megtérés­ről. Az Istendicsőségének fénye elhomályosítja a teremtményeket és a helyes látásra nevel. Csak a hazugság látszata foszlik szét e va­kító fényben. Csak azt romboljuk le, ami a bún birodalmába tartozik: élethazugságainkat, hiúságainkat. Kis érzéki örömeink csillogásait kioltja az új ragyogás. Önző vágyaink és ölő gyűlölködésünk, bálvá­nyaink és babonáink végét jelenti ez a megtérés. S ez a megtérés nem egyetlen aktus. Ne higgyük azt, hogy egyet­lenugrással átjutottunk a "front mögötti szakaszra", ahol már nincs küzdelem. Naponta meg kell halnunk, naponta újra kell kezdenünk a harcot! De jól jegyezzük meg: ha a saját iparkodásunkra jobban számítunk, mint Jézus magához hódító szeretetére, illúzió áldozatai leszünk. "Nálam nélkül semmit se tehettek!" A csodát Jézus Lelke viszi vég­be lelkűnkben. S ha valaki másképp akarna meghalni önmagának, mint a dicsőséges Krisztus erejéből, csak erősítené önmagában a "test" hatalmát. A keresztény aszkézis nem "tréning", nem a jógik erőfeszítése és nem valami "önmegváltás", hanem Krisztus Leiké­vel való együttműködés: kitárulás a kegyelemnek. Az önmegtagadás annak a szabad embernek a készsége, aki az Is­ten hívására átadja magát az Isten-szolgálatra. Figyel a Lélek indí­tásaira, aki az Atya akaratát közvetíti, együttműködik a jelenben ka­pott kegyelemmel, hogy mindenkor azt tegye, ami itt és most kedves az Atyának. Akaratunk így "tér meg" Jézushoz, így élünk a Fiúban Isten fiaihoz méltóan. Isten csak azért követel tőlünk áldozatot, hogy elhárítsuk az aka­dályokat kegyelme útjából. Bármit is gondolunk, bármit is teszünk; nem mi "adunk Istennek", hanem Isten ad nekünk és mi mindig csak kapunk. A lényeges az, hogy kitáruljunk Ajándékának, amelynem más, minta Lélek. "A szeretet abban mutatkozik meg; Nem mi sze­

Next

/
Thumbnails
Contents