A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-11-01 / 11. szám

13

ÁLTALÁNOS IMASZÁNDÉK

életünk

ÍRTELME

A halottak hónapja az örök élet tényét idézi emlékezetünkbe és arra int, hogy a földi élet értelméről gondolkodjunk. A földi lét az örökkévalóság fényében nyeri csak maradéktalan magyarázatát és értelmét. Csodálatos és vigasztaló az a tudat, hogy "pillanatnyi könnyű szenvedésünk... a mennyei dicsőség túláradó, örök mértékét szerzi meg számunkra" ( 2 Kor. 4,17.) Hitünk bizonyságával azt is tudjuk, hogy nincs itt maradandó hazánk s az eljövendő után vágyódunk (vö. Zsid. 13,14.) Az is a hit fényében vi- láglik ki előttünk, hogy a világban élünk ugyan, de ez a világ múlandó és ideje rövid (vö. IKor. 7, 29 kk.) Valójában a "végső i- dőkben élünk" s ez a végső idő számunkra a mi korunk, mellyel ellenkezésben kell lennünk, hogy az eljövendő korszak reményében élhessünk és Jézus Krisztus kívánságának megfelelően: "szakítsunk az istentelenséggel és a világi vágyakkal s éljünk mértéktartóan, szentül és buzgón e világon. Várjuk a boldog reményt; a nagy Istennek és Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak dicsőséges eljövetelét" ( Tit. 2,12-13. )De ezenfelül - s ez nagy örömünkre szolgálhat - az örök élet nemcsak a mennyek országában létezik, hanem már itt a földön megkezdettnek számít. A kegyelem ugyanis, mellyel természetfeletti életünket éljük, és az örök élet megdicsőülése, melyet várunk; egy és ugyanazon valósághoz tartoznak. A dicsőségnek tulajdonképpeni kezdete a kegyelem. Olyan mag tehát, melyben képességekben ugyan, de az örök élet fája rejtezik. S a megdicsőült állapot nem más, mint a befejezetten tökéletessé vált kegyelem. A kettő nem lényegben, hanem csak fo