A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-10-01 / 10. szám
46 VÉR ÉS LÁNG KÖZÖTT CSÁK LÁSZLÓ Regény a spanyol forradalom idejéből ( 20. folytatás.) Új lovagok előre! Hátra volt még az utolsó, a legsúlyosabb támadás. A hős ezredesnek és kadét fiainak fogalmuk sem volt arról, hogy napok óta aknát ásnak alájuk a vörösök... Felrobbantották őket! Iszonyú dördülések nyomán omlottak a még álló falak, a halálosan sebesültek hörgése, az asszonyok és gyermekek sikolya, a dördülé- sekkel egy időben reszkettette a levegőt. A halál aratott, mindenütt agyonzúzott véres testek, kivehetetlen tömegek, itt egy leszakított kar gazdája nélkül, ott egy kőre loccsant gyermekagyvelő... És még most sem adták meg magukat! Alcazáron már nem igen volt mit védeni. Jósé az ezredes mellett ment át a szomszédos épületekbe és most már ő is felfogott egy puskát és lőtt, szaladt az utasításokkal, izzadt és reszketett a kimerültségtől, és tompán mondogatta magában az ezredes szokásos szavait:- Kitartás! Kitartás! Luist elvesztette szeme elől, valami fásultságban élt, ereje a végsőkig feszült s ment, tett mindent, de szinte gépiesen. Csak úgy süvítettek körülöttük a golyók. Tompa dördülések hallatszottak a becsapódó bombák nyomán: És jöttek egymás után a jelentések:- Déli bástyán tíz halott, öt sebesült... egyszerre!- Nyolc sebesült!- Gránát csapódott a négyes kórterembe az ablakon át.- Kórterembe?- Igen! Két halott, egy újrasebesült!
