A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-10-01 / 10. szám

35 A szegények közé ment és így szólt hozzájuk, helyesebben aben- nük élő Istenhez: "Ti az én mindenem vagytok. Bár semmitek sincs, lényetek maga végtelen érték, hiszen lelketekben az Isten képmása tündököl". S az emberek felé ezt szerette volna kiáltani: "Ti vagy­tok az én egyetlen kincsem. Azért leszek szegény, hogy ezt bizonyít­sam". Az Istent tapasztalta meg a szenvedőkben, ezért lettszegény- nyé. Hosszú szenvedések, imádság és töprengés után jött a világosság. 1948-ban Rómától kéri az engedélyt, hogy új kongregációt alapítson. Miutánmegkapta az engedélyt, felöltötte az indiaiak ruháját és elkezd­te művét - az utcán. Megállt az első haldokló mellett, gondozni kezd­te és mielőtt továbbment a következőhöz, megígérte, hogy visszajön. Micsoda hősies elszánás kellett ahhoz, hogy ez a kis ember-atom nekitámadjon a nyomor falának! Igen, de az Isten volt mellette. Nap nap után így folytatja az irgalmas szamaritánus munkáját az utcán. A nyomorultak egy nevet találnak neki, amely kifejezi háláju­kat, ragaszkodásukat és bizalmukat: "Teréz anya". Fiatal indiai lá­nyokat megindít példája és a nagylelkűség kalandjába vetik magukat ők is. "Valami nagyszerű dolog, vallja be Teréz nővér, hogy az em­bernek sikerül meggyőznie a jómódú családok leányait, akik szakítva a hagyományokkal, a legszömyűbb betegségek gyógyítására szente­lik életüket". Ezek az ápolónők csakhamar megnyitják a "Kaligath- otthont"-t, hogy befogadhassák az utcán haldoklókat. Majd pedigKali istennő papjai ajánlják fel Teréz nővérnek egyik templomuk hatalmas szárny-épületét, amely évente négyszer a zarándokokat fogadja be. Jelenleg a kongregációnak mintegy 100 tagja van már és Teréz nő­vér műve egyre inkább ismert lesz Kalkuttában: 8 klinika, egy gyer- mek-menhely, iskolák és egy lepratelep hirdetik a szeretet hatalmát. "Van-e megtérés"? - kérdezik néha. - "Talán igen" - válaszolja Teréz nővér. "De a mi erőfeszítésünk célja egyedül az, hogy mi magunk megtérjünk, hogy felismerjük és szolgáljuk Krisztust a szegényekben. Hogy észrevegyük jelenlétét azokban, akik éheznek, akik ruhátlanok, akik betegek és elhagyatottak. Ennyi az egész". Es Jézus, ki jelen van szegényeiben, megáldja őket. (Ford.: Szabó F. S.J.). "Az imádság célja nem annyira az, hogy elnyerjük azt, amit kérünk, mint inkább az, hogy más emberré váljunk". (Julien Green.)

Next

/
Thumbnails
Contents