A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-10-01 / 10. szám
33 Jean-Marie Hennaux S.J. TALÁLKOZÁS KRISZTUSSAL- KALKUTTÁBAN Kalkutta egyik utcáján haladt... A világ egyik legnagyobb kikötője; 7 millió lakosát úgy markolja össze a Gangesz deltája, mint valami roncsolt kéz. Néhány széles sugárút, palotákkal, parkokkal; a gazdagok negyedei - természetesen! De ott van a sok millió nyomorult; piszkos sikátorok, ahol az emberi élet nedves és búzhödt légkörben folyik le, ahol az ember aszott és hörgő embertestekbe botlik. Ez az én birodalmam, - gondolta néha. Az Olajfák hegye. Az emberi szenvedés Getszemánija. Mennyi könny az emberek szemében! Borzalmas zsúfoltság; 32.000 ember egy négyzetkilométeren! S micsoda lakásínség, Istenem! Az igazi házak igazán ritkák: csak a kevés kiváltságos rendelkezik lakóházzal. De ott vannak kilométer hosz- szú viskó-sorok, amelyek a beljebb fekvő, láthatatlan nyomortanyák tömegét rejtik;névtelen csoportosulások, kis szigetecskék a Gangesz vizében ázva. A hivatalos statisztika szerint a lakosság 60%-ának csak egy helyisége van, amely átlag 10 személynek ad fedelet. S ott vannak a munkatelepek; amolyan barakktáborok; kunyhók, sátrak ócska matracokból, csomagolópapírból és kiegyenesített bádogdobozokból összetákolva. Újságírók jártak erre és sértő, de igaz szavakat írtak; "Szemét- és piszok-halmok láthatók pocsolyavizek mellett, amelyeket az üzemekés az emberi ürülékek szennyeznek, és amely vizek ottfoly- dogálnak ennek a dzsungelnek az utcáin". A népesség egyharmada ezekben a táborokban él. S van még egy milliónyi személy, akiknek még ez a "luxus" se jár ki. Az ő lakóhelyük a járda, az utcasarok, ahol alszanak és meghalnak. Száz és száz elaszott testet láthatunk az útfélen, emberroncsokat, akiket a tüdővész senyveszt és köhögés-rohamok gyötörnek. Sokan az utcán halnak meg. Ezek a betegek ágyat kémek a kórházakban, de a kórházak túlzsúfoltak és csak azokat fogadják be, akiknél remény van a gyógyulásra. A többieket kizárják, hogy meghaljanak a járdán! És
