A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-10-01 / 10. szám
10 Meggyőződéses, buzgó katolikusokkal való találkozásai mélyen hatottak rá: "Találkozásaim döntő' szerepet játszottak életemben. Olyanokkal ismerkedtem meg, akik életében a Krisztus valóságát olyan elevennek éreztem, hogy tovább kételkednem a becsületesség hiánya lett volna... " A puszta létezéstől a forró létig. Nyilvánvaló, hogy nem vállalkozhatunk itt Gabriel Marcel bölcseletének felvázolására. Fejlődésének néhány főbb állomását jelezzük csupán, hogy legalább megsejtessük gondolatainak gazdagságát. A létezés (existence), Marcel szóhasználata szerint, részesülés a világban, személyekben, Istenben. Beléjük vagyok ágyazva és kötve, akaratomtól függetlenül, sőt mielőtt tudomást szerezhetnék róla. Senki közülünk nem választotta létezését. De tőlünk függ, mindegyikünktől, hogy a világegyetemmel, saját magunkkal, másokkal, Istennel tudatosan és szabadon közösséget vállalunk-e, - vagy elutasítjuk azt. Ezt a belülről feltörő közösséget és részesedést nevezi Gabriel Marcel létnek (étre). A létnek egyetlen valósulási lehetősége van: a szeretet. Az ember feladata ez: eljutni a puszta létezésből a létbe. A valódi lét megkívánja, hogy mindenki a számára megadott, egyszeri helyzetben felismerje személyes hivatását és szabad döntéssel kötelezze magát hivatása megvalósítására. A szabadság belső játéka alkotja az embert, teszi ilyenné vagy amolyanná. Az egyénből csak olyan mértékben lesz személy, amilyen mértékben teremteni, elsősorban magát teremteni képes. A teremtés szó ne vezessen félre senkit: emberi síkon a teremtés mindig csak válasz marad egy hívásra, ihletre, kegyelemre. A valódi szabadság nem a csalóka öntörvényűségben valósul meg, hanem a párbeszédben és a lelki közösségben. A létet a birtoklás vonalán hiába keressük, (inkább a szegénység létgyökereket érintő erejéről és érdeméről kellene beszélnünk). Nem szabad a létet összetéveszteni az e vi 1 ági fejlődéssel sem. A földön állandóan menetelünk, de valódi létünk csak az örökkévalóságban lesz.
