A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-09-01 / 9. szám

46

lepte meg az itteni jezsuitákat. Szeretne katolikus lenni, mondotta. S elkezdett katekizmust tanulni. Levizsgázott, megkeresztelték. Utána az esküvőt is megtartották. A fiú katolikus volt. "Miss" vagy nem "Miss", a házasság csak a templomban érvényes. Ezután aligha fog "Miss Nagaszaki" szépségversenyekre járni. Katolikus férje naga- szaki legény. Ok jól ismerik a keresztény erkölcstan alapelveit.

Másnap, vasárnap a hatórás misét mondtam. A rendház kápolnája a negyedik emeleten van. Olyan, mint egy katakomba kápolnája. Még nincs befejezve. Nyers, meztelen, vasbeton falak. Vakolatlan, testetlen. Kiálló szegek, lelógó drótok teszik teljessé a képet. Egyelőre nincs pénz a tatarozáshoz. Mégis szép.

Bár még sötét volt, mégis jöttek vagy harmincán a misére. A plébánia-templom itt van a közelben. Ez azonban nem jelent semmi akadályt. Oda úgyis alig fér be a sok "kristyán". Kb. 200-an látogat- jákmindenvasárnapa mi kápolnánkat. Férfiak, nők, gyermekek. Az öregebbje imakönyv nélkül, csak úgy fejből mondja az imádságokat. Rögtön látni: ezek nem új keresztények. Nagaszakiak...

•

A mise után siettem az állomásra. Év eleje lévén s ráadásul vasárnap, végeláthatatlan sorok tarkították az állomás területét. Türelmesen vártak az emberek, míg rájuk kerül a sor. Gyorsvonatra, expresszre akarnak ezek jegyet, - gondoltam. A távolsági vonatok mindig tömve vannak Japánban, főleg az ünnepnapokon. Én csak Fu- kuokáig váltottam jegyet (kb. 3 óra sebesvonattal Nagaszakitól). így kaptam helyet. Szemközt egy 50 év körüli szerény képű emberke telepedett le az ablak mellé. Újságot olvasott. Majd engem nézett.

Nemsokára jött akalauz. Jegyet váltottam. Fukuokától Hiroshimáig. Hiroshima jó 200 km-re van még Fukuokától. Japánban nagyon egy- szerűa jegyváltás. Útközben akárhová lehet jegyet váltani s nem kell ráfizetni, feltéve, hogy valamiféle jeggyel szállt fel az ember a vonatra.

Újságolvasó, egyre-engem-néző szomszédom felfigyelt a "Hiroshima" szó hallatára. De konokul hallgatott. Láttam azonban, hogy nehezére esik a hallgatás. No, ennek mondanivalója van, még az izgelődésén is meglátszik, gondoltam magamban.

Egyszer csak látom, mint vesz elő barátom egy ceruzát és ír. Az újság szélére. Jól kivehető japán karakterekkel. Visszájáról is el tudtam olvasni az elejét. "Hiroshima, kollégium, katolikus Páter", írta nagy betűkkel. Ez én vagyok, villant át rajtam. Őszintén szólva