A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-09-01 / 9. szám
34 VÉR ÉS LÁNG KÖZÖTT CSÁK LÁSZLÓ Regény a spanyol forradalom idejéből (19. folytatás) Jól van, M á n u e I!- Gyere ide, fiam, szólt másnap reggel az ezredes, - valamit el kell mondanom. Jósé megállt néhány lépéssel előtte.-Nem így! Nem hivatalos. Ülj ide a székre. Magamra vállaltam egy hírt, Jósé, s most közölnöm kell veled. Reggel csomagokat dobtak le a nemzeti hadsereg repülőgépei. A kötszeres dobozban jött a posta. Neked is van leveled. Tudod, hogy néhány napja agyonlőtték fiamat. Fájt elveszteni őt, de vigasztal, hogy hős volt. Neked is büszkének kell lenned, hogyha fáj is...- Édesapa? Ezredes úr!- Igen, fiam. A túszokat elszállították. Úgy volt, hogy felmentik édesapádat, de valaki közbelépett, s akkor mennie kellett a többivel.- Mit tettek vele, ezredes úr?- Kivitték a túszokat a tengerre és ... a hajó nem jött vissza többet.- Ezredes úr! Jósé felállt, az ezredes hozzálépett, és megfogta a kezét.- Erősnek kell lenned, fiam, erősnek!- Ezredes úr! / Úgy belekapaszkodott, mintha nem lenne ereje a saját lábán állni.- Apa... és hogy bírja ezt édesanyám elviselni?- Nyugodtan viseli, fiam. Nézd, itt a levél, melyben arra kémek, hogy tudassam veled a hírt. A nővérek azt üzenik, hogy édesanyád nyugodt és egyre azt mondja: Most már majdnem minden család adott élő áldozatot a mi szent ügyünkért, nekünk sem szabad zúgolódnunk, ha a jó Isten tőlünk is kért... Itt a levél, fiam. És most menj a kápolnába. Ott vigaszra találsz. Jósé nem emlékezett arra, hogyan jutott a kápolnába. Csak annyit látott könnyein át, hogy a legénység tovább állja az őrséget, a várba szorult asszonyok és gyerekek körülötte térdepelnek s mindenki a Szent Szúz jóságos arcára néz.
