A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-01-01 / 1-2. szám

39

az emberekben a Krisztus feltámadásának hite. Talán nincsenek világos érvek a feltámadás bizonyítására? Dehogy nincsenek. A baj onnétszármazik, hogy a megváltozott idők még a jó lelkeket is kegyetlenül lefoglalják munkával, gondokkal, mindenféle ügyletekkel, ezért aztán nincs idejük, nincs módjuk és alkalmuk, hogy e fontos eseménynyel többet törődjenek. Még nagyobb lesz a baj, ha a lelkipásztorkodó papság majd megfogyatkozik s a nép még annyi figyelmeztetést sem kaphat, mint amennyiben addig részesült. E megjegyzések - valljuk be - alapos megfigyelésre és a társadalmi fejlődés irányának ismeretére vallanak. Ma még inkább megszívlelhetek, mint a hívek tették ezt 1917-ben. - Másik esetben a naimi ifjú életre támasztásáról szól a szentírási szöveg. Itt megkapják a hívek azt a tanítást, hogy lehet megszabadulnunk a lelki haláltól, vagyis a bűnös állapottól. Gyónási oktatást kap a derék olvasó.

Ismeretes, hogy az evangélium példázatainak alkalmazása az életre a történelem folyamán mindig újabb és újabb lehetőségeket talált. P. Bí rónak sem volt nehéz választani a kínálkozó tanulságok között s a saját számára egyáltalán nem tette nehézzé ezt a munkát. Itt-ott bizony túlságos merészséggel ragadja ki azt a gondolatot, amelyet fontosnak tartott. Szembetűnő és dicsérendő mégis eljárásában az, hogy soha nem téveszti szem elől olvasóinak lelki állapotát és szükségletét. Nemcsak a paphiánnyal és a belőle származóbajokkal számol, hanem keményen sürgeti, hogy a család maga igyekezzék legalább a keresztény alapigazságokat a gyermek leikébe belevésni. Nyersen és keményen ítéli el azokat a jámbor személyeket, akik naponta járnak a szentáldozáshoz, de környezetükben a szeretet elemi kötelességeit semmibe sem veszik. Megbélyegző szavakat talál olyanokra, akik a béke és a korszerűség elve folytán, vagy bizonyos hamis tárgyilagosságra hivatkozva a rossz társakkal és keresztényte- len iratokkal is megbarátkoznak. Az az elv, hogy ismerni kell ellenfelünket, vajmi gyakran gondolatainkat kétkedővé, munkánkat pedig bénulttá teszi. Az ellenfél nem ismeri ezt a nagylelkűséget. Korholva emlegeti, hogy sok katolikus még mindig fél a szentségi élettől, a gyónást tehernek tartja és ha csak teheti, kibúvik alóla. Még súlyosabbnak véli, hogy jó emberek nem hívnak idejében papot a beteghez s ha ezt szemükre vetik, azzal védekeznek, nem tudták, hogy ilyesmire kellett volna gondolniuk. Látja, hogy házasságkötés öli meg akárhányszor a vallásos szellemet. Annyira anyagi és polgári üggyé vált ez a szent életszövetség, hogy nem számít többé, katolikusvagy sem a jelentkező, meg lehet-e vele esküdni oltár előtt vagy elvált személy. Főleg azt bántja P. Bí r ót, hogyetekintetben olya-