A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-08-01 / 8. szám

27 meg istennek vagy a teremtményeket bálványozza, bűnösen visszaél hatalmával és a "hiábavalóságnak" veti alá a teremtményeket, ame­lyek a megváltásra sóvárognak. (Vö. Róm. 8, 19-22.) Befejezésül álljanak itt XII. Pius 1957-es karácsonyi rádióüzeneté­nek szavai? "isten, aki magával a teremtéssel "hatalmat adott az em­bernek minden földön létező dolog felett" (Eccl. 17,3.), visszavonta volna szavát? Egyáltalán nem. Ahelyett hogy visszavonta volna az embertől a földönvaló uralkodás hatalmát, inkább megerősítette eb­ben, amikor egyszülött Fia emberi testet vett föl, amikor "elhatá­rozta, hogy az idők teljességével Krisztusban, mint főben foglal ösz- sze mindent, ami a mennyben és földön van" (Efez. 1,10.). így Krisz­tus, a Megtestesült Ige, az Istenember, a világra jővén, látható lé­tének első pillanatától kezdve tanúsítja, hogy a világon való uralkodás különböző fokban az Istenhez és az emberhez tartozik és következés­képp, hogy ez az uralkodás az Isten Lelke által valósulhat meg. Valójában Krisztusban ugyanaz az Isteni Lélek lakozott (vö. Kol. 2,9.), aki az idő kezdetén mondotta; "Legyen világosság! "..., ugyan­az az isteni Lélek, aki a teremtett dolgokra rányomta eltörölhetetlen bélyegét és minden élettelen és élő dolog számára az egység kötelé­ke, a rend elve, az összhang alapja". FORMÓZÁ. - Az 1963. év folyamán 4000-nél több egyén lett az Egyház tag/ává. Az új kereszteltek jó kétharmada felnőttekből ke­rült ki. Különösen örvendetes az a tény, hogy a megtértek közt jelentős arányszámmal találhatók a sziget fővárosának, Taipeh-nek értelmiségi osztályába tartozó egyének. HSINCHU. • Formázán a hajdani kínai missziójukból elűzött magyar je­zsuiták is részt kérnek a térítés munkájából. Köztük Ben- cze István segítőtestvér mind műasztalosi munkáival, mind templom­építési tel jesítményeivel, az egész szigeten nagyrabecsül tnevet szerzett magának. Műhelyéből sorra kerülnek ki szebbnél szebb templomi beren­dezési tárgyak: oltárok, gyóntatószékek, stb. Remekbekészült fafaragá­sai nemcsak díszekként szolgálnak, hanem jelképes értelmükkel oktat­nak is. Hsinchu nagy templomában a gyóntatószékeken különféle jelké­pes fafaragványok juttatják kifejezésre a szentgyónás bűnbánati jelle­gét: Sz. Péter kulcsai, kukorékoló kakas, Júdás pénzes-zacskója. Am, mi történt! Annak az Atyának, aki a pénzzacskós ajtó mögött várakozott gyónókra, heteken át nem akadt tennivalója: senki be nem lépett a gyóntatószékbe. Végre a hívek adták meg a furcsa tünet magyarázatát. Arra kérték ugyanis a plébánost, hogy a pénzeszacskó helyébe tétessen valami más jelképet, mert senki közülük nem akarja "Júdás jegyében' végezni a szentgyónását...

Next

/
Thumbnails
Contents