A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-08-01 / 8. szám
25 vat alos, nyilvános. Ahhoz, hogy az apostolkodás vagy bizonyos szeretet-mú nyilvános jelleget öltsön, nem elégséges a szervezkedés, - többek csoportulása, - hanem az szükséges, hogy az egyházi hierarchia, az egyházi tekintély (püspökség) magáénak ismerje el a szervezetet vagy mozgalmat és hivatalos "küldetéssel" ruházza fel azt. Ilyen "missziót" tölt be a Katolikus Akció. A Katolikus Akció szervezetei olyan világiakat akarnak nevelni, képezni, akik elkötelezik magukat az evilági feladatok megvalósítására és jelenlétük "megjeleníti" az Egyházat abban a környezetben, ahol élnek és dolgoznak. így a munkások apostolai a munkások lesznek, a hitetlen tudósoknak a keresztény tudós tanúskodik arról, hogy nincs ellentét a hit és a tudomány között, stb. Erről a jelenlétről és tanúságtételről szólunk a harmadik részben, ahol a világ megszentelésének teológiai alapjaira mutatunk rá. A világ megszentelése. A karácsonyi martyrologium így jelöli meg a Megtestesülés célját: Voluit consecrare mundum. Krisztus azért jött, hogymegszentelje a világot. XII. Pius ebben jelöli meg a keresztények feladatát is (1957 okt. 5-i beszéd.) A világ megszentelése az egész Egyház feladata. A Hierarchia a Tanítóhivatal útján, a szociális tanítás, stb. által irányítja, neveli a katolikusokat. A papi tevékenység által, főleg az Eucharisztia által az egész teremtett világ láthatatlanul a Feltámadt Krisztus uralma alá kerül. A világiak pedig elkötelezik magukat az evilági feladatok megvalósítására (tudományos kutatás, termelés, politikai, szakszervezeti, kulturális, stb. tevékenység); így az Egyház a világiak által jelen van a világban, mint a kovász a tésztában. XII. Pius hangsúlyozza: "Általuk az Egyház az emberi társadalom életelve. Következésképp öntudatosan vallani ok kell, hogy ők nemcsak az Egyházhoz tartoznak, hanem ők maguk az Egyházat képezik". A keresztény embernek nemcsak szabad résztvennie az evilági feladatokban, hanem kötelessége ez; neki elsőként kell kivennie részét a nagy emberi erőfeszítésből. Talán senki sem hangoztatta ezt a kötelességet annyira, mint Teilhard de Chardin. "Az Isteni Miliő"című könyvének végén ezeket írja: "A Világmindenség haladása és különösképp az emberi Világ haladása nem jelent konkurrenciát Istennek, nem is hiábavaló szétszórása azoknak az energiáknak, amelyeket Neki köszönhetünk. Minél na
