A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-08-01 / 8. szám

3

massági testi cselekedet gyakorlására, mely azt kéri tőlünk, hogy a szomjazónak italt adjunk? Erről hosszú történeteket tudnának mondani aháború idejéből a katonák, akik egy korty maradék vizüket sebesült bajtársuk ajkához emelték. Es a civil lakosság is, mikor pincékbe szorulva a gyermekeknek tartogatták a néhány kortynyi maradék vizet, míg a felnőttek a szomjúság gyötrelmével küzdöttek.

A szó szoros értelmében vett mezítelenekkel sem találkozunk. De olyanokkal, akiket felöltöztethetünk jobb ruhába, emberséges külsőt adva nekik, sokszor. A börtönök látogatása nem könnyű napjainkban. Am azok, akiknek barátai és rokonai igazságosan kerültek bűntetteikért börtönbe, vajon megteszik-e a szükséges lépéseket, hogy nem elvetve, letagadva létezésüket, utánuk mennek a börtönökbe is, hogy a rossz útra tévedt embertestvér is érezze; még mindig a teremtő Isten képmása? És az alkalmazottak a börtönökben látják-e ezekben az emberekben a Szentlélek összerombolt templomát, melyet hivatva vannak újraépíteni? Vagy csak "őrzik" őket, hogy távoltartsák a rossz útra térteket az emberi társadalomtól? A hontalanok, a sehova sem tartozók tömege a világháborúk között és után sok-sok alkalmat kmáltmindenkineka segítésre. Különösen a kivándorolt és menekült népek közösségének. Mennyit tettünk és mennyit teszünk azokért, akik megdöbbenve vették észre mikor a "szabadság földjére" léptek, hogy mennyire egyedül maradtak, mennyire nem tartoznak sehova sem? Hányán nyitottak ajtót, adtak otthont? O, gyönyörű' példáit láthattuk az irgalmasság cselekedeteinek! És a közöny, a nemtörődömség szomorú példáit is.

A betegek látogatása az a fajta irgalmassági cselekedet, melyre mindnyájunknak bőven van alkalma. A kórház orvosai és ápolói műszerekkel és orvosságokkal olyan gondosan ápolják a betegeket, mint soha ezelőtt, s mégis soha betegek úgy magukra nem maradtak, mint modern kórházainkban. A zsúfolt kórházak személyzete sietve végzi szakszerű munkáját, de nem tudja biztosítani azt a gyengédséget, megértést, szeretetet, amit tapasztal a beteg, ha saját otthonában, családtagjai között szenved. Csak aki súlyos beteg volt és tapasztalta a látogatások vigaszát és örömét, érti és tudja, mit jelent a betegség magányában a jóság, a szeretet, az áldozat a látogatóktól, akik időt szakítanak elfoglaltságuk közepette és érdeklődésüket mutatják. Ha tudni akarod, kik szeretnek és kik igazi barátaid, azokra gondolj, akik betegágyadhoz jártak látogatni téged. A testi gondoskodás együtt jár a lelkivel. Hány beteg hálás örökre azoknak az orvosoknak, betegápolóknak és családtagoknak, akik Krisztus vigaszát betegágyukhoz hívták! A pap készségesen megy gyóntatni és áldoz-