A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-08-01 / 8. szám
2 Gyermekeink úgy nőnek fel, hogy alig látják az emberi élet egészét. Nem tudnak anyjukról, aki a gyermekszülés fájdalmain vergődik át, csak akkor látják, mikora kórházból hazajön a kis újszülött testvérrel. Nem látják kistestvérüket, ha az hibásan született, merta vakok, süketek, gyengeelméjűek elkülönített világába jut. Nem látják szüleiket, ha betegek, a kórház veszi őket gondjába és oda gyerekek látogatóba nem mehetnek. Nem látják elaggott nagyszüleiket, akik az aggok menhelyén a többi, családból kizárt elaggott emberrel elkülönítve élik végső napjaikat. Nem látják őket haldokolva és holtan, - gyermekek nem járnak a temetkezési vállalkozók szépen berendezett házába, a szépen kifestett holtakért imádkozni. De nemcsak a gyermek, a felnőtt sem látja az élet szenvedéseit, hacsak maga nem beteg és nem kerül elkülönítve környezetétől a betegek külön országába, a kórházba. Az élet gyors üteme a fiatal és egészséges embereket úgy leköti, hogy rokonaik, barátaik és szomszédjaik anyagi, lelki megpróbáltatásaival foglalkozni nem jut idő, - legföljebb egy udvarias szólam jut a lelki szenvedőnek s már siet mindenki a maga hajszolt élete útján azzal a gondolattal, hogy "hála Istennek, nem velem történt"! Amikor Krisztus az Irgalmas Szamaritánus példabeszédét elmondta, éppen a személyes törődést emelte ki beszédében. Ott feküdt a szerencsétlen ember kifosztva, magárahagyva, sebesülten. A szívtelen, közönyös, a csak magával törődő elment mellette, de az irgal- masszívú megállt, bekötözte sebeit, fölsegítette öszvére hátára, elvitte a közeli vendéglőbe, utasításokat adott gondozására és a maga zsebéből fizetett ápolásáért. Ez a részvét és segítés együtt, személyes gondoskodással az, ami az irgalmasság erénye. Oltárra emelt szentjeink beláthatatlan sorozata gyakorolta ilyen formában az irgalmasság erényét. A mi Szent Erzsébetünk ragyogó példája is ezt a személyes részvétet és cselekvő segítést tárja elénk. Meglátogatta a szegényeket és míg ajándékát asztalukra tette, házukban volt, beszélt velük, hordta testi és lelki szenvedésük terhét. Személyesen enyhítette testi-lelki éhségüket és szomjúságukat. Ez nehezebb feladat, mint dollárokat tenni a gyűjtő-perselybe. Többet kell adni a pénznél, a magunk megértését, részvétét, együttérzését, szeretetét, - a magunk lelki gazdagságába kell takarnunk jótettünket. Krisztus által felsorolt irgalmassági cselekedeteket nem is gyakorolhatjuk teljes egészükben "személytelen" jótékonysággal. Az életűink sokféle körülmény, helyzet között játszódik le. Ha éhező emberek jönnek utunkba s módunk van megosztani velük ételünket, akkor az éhezőknek ételt kell adnunk. De van-e alkalmunk a második irgal-
