A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-07-01 / 7. szám

45

megy? A világűrben nincs se "hely", se irány, se elől, se hátul. Van-e hát egyáltalán értelme az ilyen és hasonló szavaknak: "honnan, hová"? Van-e egyáltalán értelme az emberi szónak? Van-e egyáltalán értelme pl. ennek a két mondatnak: "Mi az értelme ennek az utazásnak?" és "Az egész kérdés helytelen; nincs értelem a mindenség mögött".

Ha nincs megokolható, vagy legalábbis elgondolható kezdet és cél; mi értelme az egész komédiának? Az ilyen kérdés felvetése is értelmetlen szójáték lenne? A megoldás állítása és tagadása is csak ilyen komédia??

8 Képzeljünk el egy roppant űrhajót, emberkéz alkotta űrhajót, • a jövő álmát. Kb. ezer utassal indul el valahová a világűrbe. Utasait akaratuk ellenére rakták a hajóra, mikor aludtak. Másokat meg elaltattak, anélkül hogy észrevették volna. Mikor felébredtek, már a földet se lehetett látni. Az űrhaj ót láthatatlan kezek irányították. Új találmány lehetett, mert még a specialisták se tudtak vele mit kezdeni. Az utasok képtelenek voltak a nagy hajót szabályozni. Se megállítani, se irányt változtatni nem lehetett. Nem tudták kormányozni. A fénynél is nagyobb sebességgel száguldott a csillagok között. Senki se tudta hová repíti őket a rakétahajó.

Különben megvan mindenük: ruha, élelem. Lent a földön se lehetett volna jobb dolguk. Az űrhajó egy közepes városnak is beillene. Van ott színház, mozi, iskola, uszoda, parkok, kávéházak, kabarék, Templom is, ha éppen valakinek kedve volna imádkozni. Az útközben született gyermekeket fel lehet nevelni, lehet taníttatni, ki lehet házasítani. Ha meg megbetegedne valaki, modemül felszerelt kórházban ápolják. Mindenféle szakma képviselve van az utasok között: orvos, tanár, szakmunkások, óvónők, ápolónők, szülésznők, színészek.

Valamennyi utas akarata ellenére került az űrhajóra. Egyiküket se kérdezték meg. Még csak azt se tudják, kinek vagy kiknek köszönhetik ezt a kozmikus utazást. Még kevésbé sejtik miért, s miért éppen velük űzi valaki ezt a rossz tréfát. Fogalmuk sincs hová mennek.

Nagy részük megadja magát a változhatatlan sorsnak és élvezi a pompás kilátást. Nevetve, szorgos munkával, szórakozva ütik agyon az időt. Nem sokat törődnek a "miért"-el...

Másokbúskomorannéznek maguk elé, még a szó is elfogyott ajkukon. Egy páran meg egy óvatlan pillanatban kiugranak a semmibe, az űrhajó egy magános végéből.