A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1-2. szám
31 ra, rikkancsolásra alapoztuk vállalatunkat.."-Végül még csak azt kéri olvasóitól, hogy imádkozzanak Jézus Szívéhez, hadd küldene olyan erős kezet, amely közmegelégedésre rendet teremtene, legalább olyan rendet, hogy máról-holnapra lehessen egy megközelítően tűrhető, előirány- zatos köl tségvetést készíteni. Az első években - úgy látszik - a rikkancsok jó munkát végeztek. Ezért foglalkozott a szerkesztő azzal a gondolattal, hogy a Jézus Szíve Szövetség keretén belül külön csoportot szervez fiatal nőkből. Ez az együttes teljes erejével a sajtó közvetlen terjesztését fogja szolgálni. A csoport egy belső magot foglalna magában, amely szerzetesi fegyelemben élne, kifelé pedig ők irányítanák és részben végeznék is a lapterjesztést, a szükség szerint akár az utcán is. Nevet is adott ennek az elképzelt szervezetnek, úgy hívta őket, hogy A NÉP LEÁNYAI. A szervezet nem is váratott sokáig magára, megalakult. Csak a közös életről kellett lemondaniuk, mert Budapesten nem akadt lakás számukra. Munkájukhoz hivatásszerűen hozzáfogtak. Érdekes, hogy fellépésük kezdetén figyelmeztetés jelent meg A SZÍV hasábjain. Azt kérte, hogy ez áldozatkész fiatal nőket ne hívják egyszerűen rikkancsoknak, hanem lapterjesztőnőknek. Hamarosan arról is hírt kapunk, hogy megjelentek az utcán és csakugyan nem bizonyultak szóváltásra termett rikkancsoknak. Nagy próba érte őket első árusításuk alkalmával. Más irányzatú suhancok kötöttek beléjük, a Népszava aztán gúnyos beszámolót írt az esetről. Elmondotta, hogy ebben a párbajban a derék leányok elveszítették higgadságukat s nem szerezték meg maguknak az utca rokonszenvét. P. Bíró válaszában elismerte övéinek hibáját. - Vidékena rikkancs-tervezgetés soh- sem ért el eredményt. Ott a buzgó hívek leereszkedő szolgálata vállalta a lapterjesztést. Apró kis hírek között olvashatjuk, hogy ellenkező mondókák ellenére a debreceni női kongreganisták vasámapon- kint kiveszik részüket a jó sajtó templom-körüli árusításából. - 1919 utána rikkancsok és megszervezésük kérdése nem jelentkezik többé. A lap terjesztése azonban mindig nagy gond marad. Valódi lendületet akkor vesz az újság, amikor központi tervezés alapján vidéken- kint rátermett terjesztőt keresnek. De még akkor is, amidőn A SZÍV Csonka-Magyarországon elérte a 120.000-140.000 példányt, sok a térképen a vakfolt, ahová csak egy-két példány ment és nem több. A SZÍV első szerkesztője tehát leleményessége ellenére sem oldotta meg véglegesen a sajtóterjesztés vajúdó kérdését, csak merész kísérletet végzett a rikkancsok összegyűjtésével. Legfőbb érdeme azonban, hogy magát a kérdést észrevette. Világosan megmondotta, érthetően és hatásosan ismételte mindenki fülébe, hogy hiába a nagy T
