A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-07-01 / 7. szám

34

/- Úgy látszik. Igen jó hangulat van. Nem jajgat senki.- Mert hősök. Ez nem az orvosságtól van!

A telefon berregett, az ezredes kezét nyújtotta, az ajtóig kísérte vendégét s felvette a kagylót.-Halló, itt Mascardo ezredes! Igen, Alcazár!- Hogyan? Tessék csak mondani.

Tán ötperces szünet következett. Az ezredes kemény férfikeze megreszketett s le kellett ülnie.- Gazemberek, - sziszegte, aztán a telefonba szólt:- Jó. Tessék átadni a kagylót neki... Igen, hívják fel... Várom.

Az asztalra tette a kagylót s idegesen dobolt ujjával.

Jósén szorongás vett erőt, felállt és az íróasztalhoz lépett:- Szolgálhatok valamivel, ezredes úr?- Igen, gyere ide, fiam. Figyelj rám, te nem fecsegsz. Felszólítottak, hogy adjam át a várat. Ha nem, ki végzik a fiamat. Épp ilyen fiú, mint te vagy. Ilyenek a szemei... Az én fiam... mit tennél, kis Jósé, a helyemben?- Nem tudom. Ezredes úr a legjobbat fogja tenni...- Kitérsz a válasz elől. A legjobbat fogom tenni. Szegénykisfiam.

A csengő újra berregett s az ezredes újra Jóséhoz fordult:- Ha érdekel a fiam hangja, vedd azt a másik kagylót. - Jósé fülére tette és hallgatta a beszélgetést:- Apuka, édesapa! Én beszélek! Elfogtak és kivégeznek, ha nem adod át Alcazárt. Mit tegyek apuka?

Az ezredes felemelte fejét, feszületére nézett, mely íróasztalán állt s határozott, tagolt szavakkal mondta a telefonba:- Fiam, Isten nevében parancsolom, hogy kivégzésed előtt ezt kiáltsd: Éljen Spanyolország, éljen Krisztus, a Király. Halj meg, mint egy hős. Apád nem adja meg magát. Gyermekem, viszontlátásra oda- túl...

Lecsapódott a kagyló, az ezredes magába roskadva ült. Aztán megélénkült, felegyenesedett, kilökte a széket maga alól és így szólt Jóséhoz egészen megváltozott, parancsoló hangon;- Palomár századost!

Egy-két pillanat alatt ott volt a százados.- Kéretem a parancsnokokat. - Mikor mind együtt voltak, leült és