A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-06-01 / 6. szám
15 ben az örökkévalók felé ragadja tekintetünket. Szükséges végül, hogy az ember az effajta munkálkodást mintegy a gondviselő Istennek szentelje, aki mindent az ember örök javának használatába állít. Az is fontos, hogy a föld művelői vállukra vegyék a maguk és mások kulturális előbbrevite- lének terhét". A vasfüggöny mögül SZLOVÁKIA. • A Pozsonyban megjelenő "Pravda" arról számol be,hogy a túlnyomó többségében katolikus lakosság körében, a felfokozott "fel- v ilágosító" tevékenység és a százával tartott istentagadó előadások is teljes csőddel végződtek. Mert még a kommunista párttagok közt is "ijesztően magas" a tempi ómba járók száma, sőt • siránkozik tovább a lap - sok községben valósággal rendes vasárnapi szokássá lett, bogyaz emberek a szentmise után, imakönyvvel a kezükben, vesznek részt c pártgyűlésen. • OROSZORSZÁG. - At e i sta f é n y k é p-pá I yá z a t. - A vallástörténelmet és ateizmust szolgáló állami múzeum, a "Szovjet Fotó" folyóirattal karöltve, "ateista fénykép-versenypályázatot" hirdetett meg. Az első díjat az a felvétel nyerte meg, amely hat férfit a templomi gyűjtésösz- szeszámolásánál ábrázol. A kép felirata: "templomszolgák osztozkodnak a nyereségen". - A második díjjal kitüntetett kép egy vándorszónokot "kap le" egy tábori oltár előtt, amint "jóindulatú adományokat” gyűjt. Ez a két kép, néhány más, szintén kitüntetésre érdemesített képpel együtt, a múzeum anyagát fogja gyarapítani. - Gyengén állhat az ateizmus ügye, ha ennyire bárgyú érvekre kell támaszkodnia! Ka zak i sztán. - A "Kazakisztáni Pravda" beszámolójaszerint,Uralak városának 350 éves székesegyházát lezárták. A harangozást is beszüntették. A lap indokolása szerint: "a nép nem érzi magában többé azt a kívánságot, hogy a szigorú arckifejezésű szentek képei előtt hajlongjon". - Akik éltünk kommunista uralom alatt, amagunk bőrén tapasztaltuk, hogy mennyire számít a nép kívánsága...