A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-06-01 / 6. szám

9

ROMANO GUARDI NI

AZ EÍABERELET RLLOIDRSfll

fiz életkorok erkölcstani és pedagógiai kiértékelése

II. AZ IFJÚ

A serdülőkori válságban érik ki az ifjú ember; őt már nem nevezhetjük gyermeknek. Nehéz megrajzolnunk ezt az új életalakzatot. Még minden változik és keletkezik, még minden ellentétek között mozog. Feladatunk még nehezebb lesz, ha tekintetbe akarjuk venni korunk eseményeit és az események gyökeres életformáló hatását. Ezért idézzük még egyszer emlékezetünkbe mindazt, amit tanulmányunk elején az ilyen egzisztencia-rajz érvényéről mondottunk.

A serdülés válságából kilépő ifjú már megélte saját énjét. Most azonban uralma alá akarja venni ezt az ént; meg akar gyökerezni önmagában, és én-mélységéből akar a világ elé lépni, mint "én" akarja megvalósítani a világban saját feladatát... Tudatosul benne saját vitális ereje, és érzi, hogy ez az erő a fejlődés és tapasztalás lehetőségeit tárja ki előtte. Mindez feladatokat is hoz magával: erőit el kell fogadnia és be kell építenie azokat egy magasabb rendbe; takarékoskodnia kell velük az igazi feladatok elvégzésére.

Ha nem tévedünk, az új életalakzat alapjellegét két tényező határozza meg. Egy pozitív tényező: az önmagát kihangsúlyozó személyiség és az egyre jobban áttörő vitalitás lendülete. Egy negatív tényező: a tapasztalat hiánya.

Ekét tényező alakítja ki az ifjúban az érzést, hogy a világ végtelenül kitárt előtte, s hogy saját ereje határtalan. Egy nagy ígéret ér