A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-05-01 / 5. szám

42

teli és csak azután nyeri el egy külön szentelésben az áldozópap lényegesen bővebb lelki hatalmát. A keleti egyház mindmáig megőrizte a diakónus rendet mint önálló munkakörrel rendelkező hierarchiai fokot.

A hívek körében dolgozó papok munkakörét tekintve, számos olyan feladatot találunk, amelynek a diakónus is meg tudna felelni. A hitoktatás jórészét sokfelé amúgy is világiak végzik, aplébániá- konfolyó egyesületi életet világiak irányítják, a plébánia és az egyházközség anyagi gondozása is világiak feladata, nos, a diakónusok szépen tudnának bekapcsolódni a plébánia életébe, de ezek mellett még a keresztelésben, a jegyesoktatásban, a házasság megáldásában, a betegek áldoztatásában, sőt a templomi igehirdetésben is jól tudnák segíteni az áldozópapokat. A diakonatus- nak mint önálló munkakörrel bíró állandó jellegű intézménynek a felújítását a zsinat mint lehetőséget rokonszenv- vel fogadta. Amikor a püspökök kollégialitására vonatkozólag a zsinatot közvéleménykutatás módján megszavaztatták a szavazásra került utolsó kérdés éppen ez volt; Megfelelő volna-e visszaállítani a szerpapi rendet, mint önálló és végleges fokozatot azokban az országokban, amelyekben az Egyház ezt szükségesnek találja? A kérdésre a zsinati atyáknak több mint a kétharm ad a helyeslőleg válaszolt, a negatív szavazatok száma azonban 525 volt, azaz majdnem elérte a szavazók 25 %-át. Kérdezhetjük; miért mutatkozott ez az ellenállás a zsinaton, ha a terv annyira tetszetős és olyan kézen fekvő módon orvosolná jó részben a paphiányt? A javaslat bírálói éppen azt vonták kétségbe, hogy a diakonatus reformja orvosolná a paphiányt. Mert - hangoztatták ismételten a munkaüléseken - nő s vagy nőtlen lesz-e a diakónus. Ha nőtlenségre kötelezzük őket, nem vállalkozik rá senki, mert ugyanakkora terhet kell magár a, vennie, mint az áldozópapnak, de annak lelki hatalmában és méltóságában nem részesül. Ha a diakónus nős ember lehet, úgy azok, akik az egyházi pályára éreznek hivatást, megelégednek a diakonusi fokozattal és nem vállalják az áldozópapságot. Az Egyházat szolgálják, az egyházirendnek is tagjai lesznek, de nem kell vállalni ok a papság egyik nagy áldozatát a celibátust. Az ellenzék abból sem csinált titkot, hogy a diakónus intézmény felújításában az egyházi élet egyik legnagyobb kockázatát látja. Vele rést ütnek a nyugati egyházban kötelező celibátuson és ennek következtében az Egyház egyik legnagyobb értékét, a pap teljes lelki és érzelmi függetlenségét teszik kockára.

Szinte biztos, hogy a zsinat elrendeli a diakónus intézmény felújítását. Hogy megengedi-e a nős emberek diakónussá való fölszentelé-