A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1964-04-01 / 4. szám
19 hozókra, dea kritikusokra és a világi hatóságokra is nagy felelősség hárul. A művészet igényei mellett gazdasági és politikai érdekek követelményeit is csak úgy szabad kielégíteniük, hogy az erkölcsiség sérelmet ne szenvedjen. Ahír- és eszmeterjesztés eszközeiről szóló zsinati rendelet második fej ez et ében a zsinat első helyen a főpásztoroknak írja elő, hogy ezen a téren is nagy gonddal igyekezzenek kötelességeiknek megfelelni. A főpásztorok, mint híveik tanítói, hirdessék az elyeket, a világiak pedig, akik a sajtó, a film, a rádió, a televízió stb. terén dolgoznak igyekezzenek ezen munkájukkal is Jézus Krisztus mellett kiállni. Rátermettségükkel, tudásukkal, apostoli lelkületűkkel feleljenek meg hivatásuknak, támogassák munkájukkal az Egyház lelkipásztori tevékenységét. Elsősorban a tisztességes sajtót kell kifejleszteni. Keresztény szellemű olvasótábor kialakítása azt követeli, hogy katolikus sajtó is legyen, kifejezetten olyan katolikus sajtó, amely közvetlenül az egyházi hatóságtól függően vagy legalábbis katolikus irányítás alatt működik és amelynek szerkesztésében és kiadásában célként a természettörvény, a katolikus világnézet és erkölcsi rend tiszteletben tartását, az Egyházzal kapcsolatos események igaz fényben való bemutatását tekintik. Minden módon segíteni kell különösen az ifjúságnak szánt jó filmek gyártását. Segíteni kell azokat, akik ilyen filmek gyártására és forgalombahozatalára vállalkoznak, akik igazi művelődési és művészeti értékkel akarják szórakoztatni a közönséget. Hasonlóképpen támogatni kell a főként családi műsorokat összeállító rádiókat és televíziós társaságokat. Neveljenekki a katolikus sajtó, film, rádió és televízió számára keresztény szelleműszerzőket és technikai szakembereket. Ezért nyissanak szakiskolákat, főiskolákon létesítsenek tanszékeket, hogy aki hivatást érez magában, alapos kiképzésben részesülhessen, jól megismerhesse katolikus világnézetét, főként az Egyház szociális tanítását. Az Egyháznak is biztosítania kell saját maga számára az eszH A LO T T AI N K i Mr. János Belme, Dayton, Ohio Mrs. Joseph Kacsándi Sr., Cleveland, Ohio Mrs. Eva Magyar, Trenton, N.J. R. I. P.