A Szív, 1964 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1964-04-01 / 4. szám

9

Nem igen szeretett a lőcsfalvi pap társaságba járni. Felesleges időtöltésnek tartotta. No meg Kempis Tamás mondásának is része van benne, amit nagyon megszívlelt fiatal pap korában. Kempis u- gyanis azt írja: hogy valahányszor emberek társaságából tért haza, mindig rosszabb embernek érezte magát. De mint a nyáj pásztora némely esetben sértés nélkül vissza nem utasíthatta a meghívást. Ilyen volt a körjegyzőék 25 éves házassági jubileuma is. A falu értelmisége családostul hivatalos volt a nagy eseményre. Az ünnepi vacsorának épp vége szakadt. Utána a férfiak a társalgóban feketekávéztak s böndörgették a szivar, cigaretta vagy pipa füstjét, ki- nek-kinek mi lévén a kedvence, míg az asszonynép közös erővel el- takarítá a vacsora romjait. Majd ők is csatlakoztak az urakhoz. Jó hangulat volt... Az itóka is kezdte csiklandozni a nyelvek alját, a gátlások eltűntek s őszinteségi hullám öntötte el a szíveket és nyelveket. Csipkelődések, tréfás történetek röpködtek a levegőben. A jegyző híres mesemondó hírében állott s biztatgatták, hogy 25 éves házas életük gazdag tárából kotorászna elő valamit, ami érdekelhetné a nagyérdemű közönséget. Nem is kellett olyan sok biztatás. Hamiskásan hunyorított egyet asszonya felé:- Emlékszel, drágám, a nászutazásunkra?!

Hegyeződni kezdtek a fülek, mert a jegyzőné kötelességszerűen pirulni kezdett.- Nos - kezdé a jegyző - a Balaton partjára mentünk. Almásfüzi- tóra...- Oh, Lajos, nem is Almásfűzitóra - szólt bele a jegyzőné -. Ejnye, hát már ezt is elfelejtetted? Balaton-Almádiba.- Jó, hát legyen Almádi. Almás vagy Almádi... Tudtam, hogy valami alma is van benne. Könnyen összekeveri az ember... Hát Almádiba érkeztünk. Neki láttunk a szálláskeresésnek. Szállodába nem akartunk menni. Valami kis villát szerettünk volna bérelni. Aki járt