A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-12-01 / 12. szám

47

anya fájdalmának tanúja voltam, amikor az "Uruguai", az anarchis- tákbörtönhaj ója közel jött a parthoz s a szülők egyetlen fiát cserkészruhában egy másik barátjával a tengerbe lökték és célbalőttek rájuk. A fiúk sikoltoztak, a víz véres lett, elmerültek és senki sem segíthetett nekik. Nem sokkal később végignézhettem, hogyan feszítenek kötelet a két árboc fa közé s akasztanak fel rá kilenc gyermeket, köztük egyik osztálytársam kis öccsét.. . Szülők őrültek meg mellettem, s mikor a csőcseléknek prédául küldték az asszony-foglyokat a hajóról, a fájdalomtól halálos dühvei nekirontottak a kiszálló gyilkosoknak, hogy aztán holtan rogyjanak össze bajonettszúrásaik alatt.

De ne beszéljünk erről. Talán meggyűlölném félrevezetett embertársainkat. Nem akarom, hogy ti is úgy legyetek, mint én, aki hetekig küzdöttem gyűlöletem, megvetésem és undorom ellen. Most már látom a helyzetet s tudom, hogy népünket félrevezették, ámítják és becsapják, felkorbácsolják szenvedélyeit s most nincs megállás... az Isten legyen irgalmas hozzánk!

Szörnyűködés helyett sokkal jobb, ha a mieink hősiességéről beszélünk, azon lelkesedünk. Már nagyon kevés pap volt a városunkban, mikor ez a kedves élményem lejátszódott. Akiket még nem zártak be vagy lőttek agyon, azok magánlakásokban rejtőztek. Miguel jóbarátom volt, akivel többször vakációztunk együtt. Nemrég találkoztam vele a városban s meglepetve kérdeztem, hogyan került ide San Se- bastianból? Meglepetésemre azt felelte, hogy jó volna most már nekünk is tennünk valamit, és ajánlotta, hogy álljak én is Páter Rami- ero szolgálatába. 0 San Sebastianból menekült hozzánk és Miguelt is magával hozta.

Szívesen csatlakoztam s egy ideig kitűnően ment minden. Mi közvetítettük a Páter "mise-megrendeléseit", szimatoltuk, hogy tiszta-e a levegő.. Később börtönökbe kezdtünk járni. Micsoda öröm volt a foglyoknak, ha megjelentünk a rácsnál és átadtuk Kincsünket vigaszul nekik. Ha újra jöttünk, a szemük felragyogott és forró, áhítatos suttogásokat hallottunk arról, mennyivel könnyebb így a börtönélet és az ítélettől sem kell úgy félni, és a halál keservét és megédesíti a Ke-' nyér-Krisztus.

Egyik este beszámoltunk a napi munkánkról s Páter Ramiero szokás szerint keresztet rajzolt homlokunkra, megemlítette a börtön foglyait és mivel nekem már volt másnapra dolgom, Miguelt választotta erre a munkára.

Vidáman mentünk haza, jókedvvel, a jó munka örömével lelkűnkben. Másnap Miguel megkaptaaz eucharisztikus Jézust s jól "kikészítve" baktatott az utcákon. Dél felé a Columbus-emlék alatt mentem el,