A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-12-01 / 12. szám
33 KATOLIKUS ÖKUMENIZMUS ALAPELVEI Í i A katolikus ökumenizmus őszinte és testvéri szeretettel vi• seltetik elszakadt testvéreink iránt. Testvéreknek tekinti őket, akik elszakadtak tőlünk. Ennek az elszakadásnak az okát azonban nem az ő megfontolt elhatározásukban, vagy rosszindulatukban, hanem tőlük független körülményekben látja. Igyekszik arra, hogy ezt a testvéri érzületet érezhetővé és tapasztalhatóvá tegye, áthidalva minden emberi tökéletlenséget, a mi saját tökéletlenségeinket éppúgy, mint a másik fél hibáit. 2 Ennek következtében elszakadt testvéreinket nem teológiai ellenfeleknek tekintjük, akiknek a tévedését meg kell cáfolnunk, hanem barátokat látunk bennük, akik velünk együtt igyekeznek Krisztus tökéletesebb szeretetére. Noha nem egyeznek meg velünk abban a kérdésben, hogy milyen úton és módon lehet Krisztust legtökéletesebben szeretni, mi mégis szeretjük őket, mert ők is szeretik Krisztust, és Krisztus is szereti őket és szeretetünkre méltóvá teszi őket. a Ezért aztán a katolikus ökumenizmus nemcsak tudomásul veszi, hanem örömmel el is fogadja azt a sok jót és értéket, amivel elszakadt testvéreink rendelkeznek. így elfogadja a ke- resztség értékét és érvényességét, mely nemcsak egy "felekezetbe", hanem Krisztusba oltja be őket; hasonlóan vélekedik a természetnek és a kegyelemnek sok ajándékáról is, amelyekkel Isten elárasztotta őket. Örömmel fedezzük fel Isten ajándékait, nemcsak az egyénekben, hanem egyesült csoportokban is... 4 Különösen örömmel tekint a katolikus ökumenizmus arra a • tényre, hogy olyan sokan kapcsolódtak bele abba a vállalkozásba, mely a keresztények közötti szakadékot akarja áthidalni. Egyetértünk nagyon sok teológiai elvvel is, amelyeket az ökume