A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-10-01 / 10. szám
37 AKARATLAN FULTANU (A lőcsfalvi pap naplójából) Az utolsó októberi meleg napok ideje van. Hűvös éjszakák és reggelek után az őszi napsugár olyan, mint a természet cirógató anyai keze. Most épp a lőcsfalvi pap arcát cirógatja a parkban, az apátsági épület ósdi vastag falai tövében. Ott pihen a nyugszéken. Operációja után utókúrát tart. Talán a szüretre fel is épül és fel tud majd kapaszkodni a hegyoldalon. Ahogy ott pihenget, beszélgetést hall. A pince ablak nyitva van s onnan szűremkedik ki a hang. A szüret nem messze van s az apátsági vincellér meg a segédei a hordók körül szorgalmatoskodnak; ké- neznek, hordót mosnak, abroncsolnak stb. A beszélgetés témája pedig hogy hogy nem maga a lőcsfalvi plébános. Restelli nagyon, hogy hallgatódzik, dehát csak nem fog elmenekülni abból az áldott meleg sarokból csak azért mert épp róla beszélgetnek. Persze ez csak amolyan önmegnyugtatás, mert az igazat megvallva az emberi kíváncsiságbizony erőt vett rajta s szerette volna tudni hogy s mint vélekednek róla kedves bárányai... Hegyezni kezdte hát füleit a nyitott pince ablak irányában s igy akarva nem akarva a következő pincei tárgyalás fül tanúj a lett:- Nem hiszem, hogy a főúr az idei szüreten megjelenik köztünk - mondja Gergely András, a vincellér jobbkeze.- Dejszén, ott lesz biz’a’ - vélekedik a vincellér. Erős akaratú em- bér. En tudom.- Mi az hogy erős! - vág vele egy legényforma hang - azt én saját megtapasztalásomból tudom. Mert engem is elrakott, mint a kétfe- nekú dobot. Ha rágondolok, még most is viszket a helye...- Kemény papunk van - kontrázik bele valaki. - De van is rend a faluban! A hang most elhal a kopácsolásban. A lőcsfalvi pap pedig jólesőleg konstatálja, hogy becsülete van a nép előtt. A kalapács olás megszűnvén újra kezd feléje áradni a társalgás menete.- De Borsos meg Somogyi gazda nem igen állhatja - mondja ismét a legény. - Borsos gazda mondta is, ha valahol a sötétben egyedül
