A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-10-01 / 10. szám
26 egy barátságtalan, rablóbandáktól látogatott területen. Kis termetű, erős testalkatú, edzett ember volt, aki mindig megőrizte nyugodt kedélyét és a Gondviselésbe vetett bizodalmát. Bár több mint 20 éve szinte mindennap kockára kellett tennie életét, mégis oly jól érezte magát itt a világ végén, mintha csak hazája egyik szép plébániáját gondozta volna. Nem csoda, hiszen már régen egészen Istennek áldozta életét és mindenét: Minek is féljen és aggodalmaskodjék az ilyen! Nussbaum atya missziós állomását erős fal védte a mindig lehetséges támadások ellen. Itt volt a kápolna, szegényes szobája, egy istálló és raktárhelyiség. A környék zordságában is szép volt: magas, vöröses hegyoldalak, távolabb örökös hóval borított hegyvonulatok. Lent zúgott egy folyó, a Mekong; a völgyben árpa és kevés hegyi rizs termett, de a falu lakói inkább az erre átvonuló karavánokból éltek. Az atya lassankint szinte egészen tibeti lett; jól beszélte az ott használatos nyelveket, átvette a bennszülöttek ruházatát és életmódját. Papi reverendája felett hordta a tibeti bundát; lábán nyers bőrből készült csizmát viselt. Főeledele árpakása és szárított borsó volt, melybe kemény, szárított húst főzött bele, rá fanyar, sózott teát ivott, melyben egy darab avas vaj volt fölolvasztva. / Am ezek csak a kisebb nehézségek voltak. Elég kellemetlen volt napjában többször is hallani "jang-Kui-Ce": a "fehér ördög" kifejezést, mellyel a tibetiek az európaiakat szokták nevezni. Számolnia kellett a lámák acsarkodásaival és gyűlöletével; hiszen ismételten próbálták meggyilkolni is. Ha egy jóakaratú ember megtért, arra állandóan vigyáznia kellett, hogy vissza ne térjen babonáihoz vagy bálványaihoz. Mennyi fáradalom, gond, veszély, hogy néhány száz mongol a hit ismeretére jusson! A hit úttörőinek azonban nem a látható eredmény a fontos, hanem a tanúságtétel Isten és Egyháza mellett! Az apostoli helytartót egyszer hivatalos útján egy igazi tibeti hóvihar lepte meg. Ónkénytelenül is a Nagy-Szt-Bernát-hágó szerzeteseire gondolt, akik jól ismert kutyáik segítségével sok szerencsétlenül járt utas életét mentették meg. Ám arrafelé jelenleg elég biztonságos az utazás: hóekék tolják el a havat; autók, repülőgépek járnak; a vonatok alagutakban haladnak. Nem úgy Tibetben, ahol a rossz hegyi utak mentén nem egyszer lehet széltől és naptól kiszárított csontvázakat látni: emberek pusztultak itt a rettenetes hóviharban, vagy éppen a rablók végeztek velük. A püspök az illetékes elöljáróság elé terjesztette ötletét, aki 1930-ban két svájci származású atyát küldött Tibetbe terepszemlére.
